Kategória - Rendezvény

Ünnepségek augusztus huszadikán

Több helyszínen, érzelmes, hazafias emlékezésekkel ünnepelte Jánossomorja augusztus 20-át. Régi és új tűzoltóautót szenteltek, búcsúi szentmisét tartottak és műsorral emlékeztek államalapítónkra. A város a koronavírus miatt veszélyhelyzetből sokat tanult, sok értéket erősített meg magában, mint...

Emlékek az út mentén

Velünk él 1956 – erről szólt a város megemlékezés-sorozata. Az iskolákban tanárok és diákok közösen idézték fel a történteket. A város pedig most a Menekülők kopjafájánál emlékezett. A több tízezer hazáját elhagyni kényszerülő magyar emlékére állított Menekülők kopjafájánál tartott megemlékezést...

Fontos a megelőzés

A testi és szellemi egészség megőrzése, szinten tartása az évekkel egyre fontosabbá válik. Erre szerette volna felhívni a figyelmet a nyugdíjas klub egészségnapja, ami tavaly is nagy sikerű rendezvény volt. Idén ismét előadásokkal, vizsgálatokkal és természetesen egészséges ételekkel várták az...

Újra futókat várt a Hanság

Sportteljesítményeiben országos színvonalú eredményeket, meglepetéseket és regénybe illő befutót is hozott az ismét elrajtolt Hanságfutás, de a közösségi megmozdulás ereje is nagy volt, ami tovább is éltetheti a sporteseményt. A 2017-ben indult tömegsportrendezvény akkor az 1956-ban a Hanságon át...

Boney M Jánossomorján

A hazai retró zenei szféra nagyjai mellett egy igazi világsztárt, a Boney M vezető énekesét, Liz Mitchell-t is várták a Polaris Fesztiválra, ami most új helyen fogadta a bulizni vágyókat Jánossomorján. Megújult környezetben, a Multi-Cikória Kft. pakolójában várt mindenkit múlt szombaton este a már...

Együtt lélegzett Jánossomorja

Élőzenés koncertekkel ünnepelt Jánossomorja a városi majálison. De a sokakat megmozgató rendezvényen újra retró hangulatot idéztek a vidám felvonulók és a főzősátrakban is remekművek készültek idén is. Felverték a csendet korán reggel a Jánossomorjai Fúvószenekar tagjai a város utcáin. Hagyományos...

A szeméthegyen túl

Hulladékcsúcsokat döntöttek az idei városi szemétszedésen: az elmúlt évekhez képest jóval több, 182 zsák szemetet szedtek az önkéntesek, akik soha nem látott létszámban, közel 350-en mozdultak meg a Föld Napja Jánossomorja – Teszedd akció felhívására. A városi szemétgyűjtés a meghirdetettnél előbb...

Egészséges párkapcsolatok

Ismét mozgalmas évet zárt a város egészségügyi programja. Idén is számos előadást, ingyenes szűrővizsgálatot látogathattak meg a jánossomorjaiak, de bővült a fizikoterápiás ellátás és gyógymasszőr is elérhető az ingyenes jánossomorjai orvosi ellátás keretében. Az idei évet egy párkapcsolati...

Ezerötszázan a tökünnepen

Ismét látványos és ízletes különlegességekkel zsúfolt asztalokkal várta a látogatókat a Tökfesztivál. A rendezvény nemcsak a közönség és a termények magas száma miatt kiemelkedő a városban, hanem abban is, hogy mennyi szervezet, intézmény, magánszemély fog össze a színvonalas rendezvényért...