A Napraforgó csoport ovigaléria megnyitó műsora a mosonszentjánosi óvodában – 2011.05.13.
Szerző: JTV
Zenekaros, nyílt táncpróbákkal is igyekszik a jövőben bepillantást engedni a néptánc, népzene világába a Tititá Néptánccsoport Jánossomorján. Kedden az erdélyi Szék táncai és énekdallamai zendültek fel a művelődési házban. Hegedűs Kornél és népi zenekara húzta estébe nyúlóan a széki táncrend jellemzőbb dalait a művelődési ház kistermében, ami valóban kicsinek bizonyult a táncosok számára. A csoporthoz pár érdeklődő, nézelődő, és a Búzavirág Daloskör nyugdíjasai is csatlakoztak. Kettős haszon A tánccsoport rendszeresen szeretne hasonló próbákat rendezni, ahol más is bepillantást kaphat...
Csábítóbb az osztrák munkavállalás a létszámkorlátozás május elsejei megszűnése óta. Egyre többen érdeklődnek a kinti munkavégzés feltételeiről. Jánossomorján is közel ötven keresték meg kedd délelőtt az IGR tájékoztató kisbuszát, sokan most először próbálnának szerencsét a szomszédban. Kedden délelőtt a Millenniumi park előtt várta az érdeklődőket az IGR-Jövő a határtérségben érdekvédelmi szervezet. A standokon tájékoztató brosúrák és a bejelentéshez szükséges adatlapok várták az érdeklődőket, a standok mögött pedig jogi szakértők válaszoltak a kérdésekre. Az osztrák és magyar...
Kóbor Attila és felesége Kóborné Hunyadi Mária közös kiállításával folytatta útját az alkotó helyi pedagógusokat bemutató kiállítás-sorozat. A művelődési ház galériájában nyílt festmény és pántlász tárlatra annyian érkeztek, hogy a megnyitót egy nagyobb teremben kellett tartani. Három évvel ezelőtt a Pedagógus Nap alkalmából Kőhegyiné Jókúti Edit tanító által készített keresztszemes kiállítással kezdődött a kiállítás-sorozat. A stafétát tavaly egy óvónő, idén egy rajztanár és gyógypedagógus felesége vette át. A kezdeményezők célunk az volt, hogy évente egyszer megmutassák a város lakóinak a...
A tavaszi szünet és a közeledő évvége a tanulmányi versenyek utolsó fordulóit is jelentik a diákok számára. Az április, a körzeti döntőktől az országos megmérettetésig számos lehetőséget adott a jánossomorjai nebulóknak arra, hogy számot adjanak felkészültségükről. Többéves hagyományokra tekint vissza a körzeti alsós szavalóverseny, aminek idén április 20-án Mosonszolnok adott otthont. A régió kisiskolásai vers, verses mese, valamint próza kategóriában mérték össze tudásukat. A versenyen a központis alsósok, és a klafszkysok is szép sikert értek el. Eredmények (zárójelben a felkészítő...
Jánossomorja – Petőháza bajnoki labdarúgó mérkőzés összefoglalója – 2011.05.08.
A világon elsőként rendezett cane corso munkaversenyt a jánossomorjai kutyaiskola. Az eddigi évek országos szintű találkozója nemzetközi rendezvénnyé nőtte ki magát, ahova neves olasz és szlovák kutyabarátok is érkeztek a hétvégére. A kutyusok őrző-védő és engedelmességi feladatokban mutatták meg, mit tudnak, a gazdiknak pedig a kiképzők adtak tanácsokat, hogyan neveljék kedvencüket. Az ül, a fekszik, vagy a követi a gazdáját a legalapvetőbb vezényszavak, amiket egy engedelmes kutyának tudnia kell. De őrzésre, nyomkövetésre kiképzett kutyusok is összemérték tudásukat a csütörtöktől...
Testvértelepülésünk tehetséges felnőtt énekesei mutatkoztak be a művelődési házban. A nagyfödémesi kultúrház által létrehozott amatőr énekes csoport világslágerekkel lépett színpadra. Üdvözölhettünk a korábbi, nagy sikerű födémesi fellépésekről ismert előadókat, de még a település polgármestere is dalra fakadt. Valóban szűnni nem akarónak tűnő vastaps és visszázás marasztalta a színpadon a Dalolj velünk című est előadóit tegnap este a művelődési házban. A fellépők is meglepődtek a Jánossomorján aratott sikeren. Testvértelepülésünkön többször rendeztek már énekes tehetségkutató versenyt...
Az édesanyákat ünnepelték a héten Jánossomorján. Mindhárom óvodában egy egész délelőttöt tölthettek együtt az anyukák és nagymamák a gyerekekkel. A művelődési házban pedig városi műsor köszöntötte őket. A játékok, ajándékkészítés és beszélgetés mellett természetesen műsorral is készültek az ovisok: Mesékkel, versekkel és dalokkal köszönték meg az édesanyák szeretetét. Szentpéteren minden csoportban külön napon várták az édesanyákat. Szentjánoson és Pusztasomorján pedig pénteken fogadták a szülőket, és egy délelőttöt tölthettek együtt csemetéikkel az anyukák. Városi anyák napi műsor is várta a...

