Kevesebb véradó jelent meg a hétfői véradáson Jánossomorján. A tavalyi 170 fő helyett most csak 152-en igyekeztek segítő kezet nyújtani. Örömteli azonban, hogy húsz új véradót köszönthettek az orvosi kombinátban, ami több mint az eddigi években. Az Országos Vérellátó Szolgálat győri központjának munkatársai és a helyi Vöröskereszt tagjai várták ismét a véradókat hétfőn, igaz, közel húsz fővel kevesebben érkeztek, mint tavaly ilyenkor. – „Kár, hogy amennyi új ember toppant be, összességében annyival kevesebben is lett a végső létszám. Az ürömben csak egy kis öröm, tehát, hogy több...
Szerző: JTV
Jánossomorja – Kapuvár labdarúgó mérkőzés összefoglalója – 2011.05.22.
JTV Híradó 2011/20 – 2011.05.22.
Százegyedszerre lépett pályára kék-fehér mezben Mikhely Zoltán a Jánossomorja felnőtt labdarúgója. A játékos kihagyás nélkül, mindig kezdőként játszotta végig a több mint 9000 percet, három év alatt. Agilitása, szorgalma minden játékos számára példa lehet az egyesület vezetése szerint, akik különleges ajándékokkal köszöntötték játékosukat a Kapuvár elleni mérkőzés előtt. Egy meglepődött játékost éljeneztek meg a kezdőcsapatok a vasárnapi Jánossomorja – Kapuvár megyei első osztályú labdarúgó mérkőzés előtt (3-0). A 22 éves Mikhely Zoltán egy 100-as számú mezt és egy kiadós üveg italt...
Közösségben, barátokkal szórakozva, hasznosan tölteni a nyugdíjas éveket. Ez a legfontosabb célja a hagyományos nagyfödémesi és jánossomorjai nyugdíjas találkozónak. Szombaton is kirándulással, vacsorával, közös mulatozással ünnepelték a nyugdíjasok a találkozást. A két klub már több, mint tíz éve jó kapcsolatot ápol, sőt a két település testvérvárosi kapcsolatát is nekik köszönhetjük. Városunk és a szlovákiai Nagyfödémes nyugdíjasai már tizenkét éve jó barátok. A kapcsolatot még a kitelepítések 50. évfordulóján indították útra, egy Nagyfödémesi, és egy egykor Födémesről Jánossomorjára...
Nemcsak helyieknek: városunkból és a szomszédos településekről is sok látogató érkezett az igazi május elsejei hangulatot idéző várbalogi hérics fesztiválra szombaton. Főzőverseny, táncosok és népzene várta a régi iskola udvarán az érdeklődőket. Jánossomorjai csoportok is szórakoztatták a közönséget, sőt főzésben is megmérették magukat a várbalogiakkal és a helyi osztrák lakosokkal is. Kakas, marha, sertés, de még körömpörkölt is készült a főzőversenyen, ki bográcsban, ki üstben főzte az ebédet. Még a jánossomorjai tűzoltók is tüzet raktak a falunapon, ők is egész nap melegedtek az üst...
Sokkal kevésbé ismerik közvetlen környeztük élővilágát a mai diákok, mint korábbi generációk. Ez ellen is tenne az iskola a hagyományos madarak és fák napjával. A hálóba került barátposzátát sokan verébnek, vagy fürjnek nézték a diákok közül a Lókertben rendezett rendhagyó környezetismeret-órán. A zöldben aztán madarat is lehetett fogatni a gyerekekkel, de madárhangokat hallgathattak, csatangolhattak kicsit az erdőben, a természetvédelemre nevelő műsort is adtak táraiknak a diákok, de a foci sem maradt el. A legtöbb gyerek közvetlen környezetének élővilágát sem ismeri pontosan – mondta...
A tűzoltók munkájával ismerkedtek a szentpéteri ovisok. A Csiga csoportos kicsik két héten keresztül foglalkoztak a lánglovagok munkájával. A projekt csúcspontjaként pedig megismerkedhettek a tűzoltóautó titkaival, érdekességeivel. A helyi önkéntes tűzoltók a modern és régi felszerelést is bemutatták a gyerekeknek, akik az autóba is beülhettek, sőt a cégén még locsolhattak is kicsit a csemeték. Az ovi célja az volt, hogy már a gyerekek is megtanulják, tűzesetben mit kell tenniük. Gyakorolták azt is, hogy milyen számot kell hívniuk, ha tűz ütne ki a lakásban és mik a legfontosabb információk...
Három kupát hoztak el a jánossomorjai tűzoltó lányok a rajkai körzeti tűzoltóversenyről pénteken. A váltófutásban és a fecskendős gyakorlatban is a mieink végeztek a legjobban a hét lánycsapatból. A jánossomorjai legények első gárdája a negyedik helyen végzett a 12 csapat közül. A másik jánossomorjai fiúcsapat fecskendős szerelése sajnos érvénytelen volt. A csapatok között a szlovákiai Oroszvárról érkezett versenyzők is küzdöttek. A tűzoltóversenyben a lányoknál az első Jánossomorja, a második Kimle, a harmadik Mosonszolnok lett; további sorrend: Dunakiliti, Hédervár és Darnózseli. A...

