Kóbor Attila és felesége Kóborné Hunyadi Mária közös kiállításával folytatta útját az alkotó helyi pedagógusokat bemutató kiállítás-sorozat. A művelődési ház galériájában nyílt festmény és pántlász tárlatra annyian érkeztek, hogy a megnyitót egy nagyobb teremben kellett tartani.

Három évvel ezelőtt a Pedagógus Nap alkalmából Kőhegyiné Jókúti Edit tanító által készített keresztszemes kiállítással kezdődött a kiállítás-sorozat. A stafétát tavaly egy óvónő, idén egy rajztanár és gyógypedagógus felesége vette át. A kezdeményezők célunk az volt, hogy évente egyszer megmutassák a város lakóinak a pedagógusok sokszínűségét.

A közös kiállítást Herman Antal történelemtanár nyitotta meg, kedves szavakkal mutatva be a Csornán élő házaspárt. A 23 festménnyel a közönség elé lépő Kóbor Attila ’95-től tanít rajzot Jánossomorján, nevéhez fűződik az éves rajzszakköri kiállítás és a nyári iskolai rajztábor is. A vászon és rajzlap iránti szeretet festő édesapjától, Kóbor Istvántól örökölte. A megnyitón elmondta: – „Büszke vagyok arra, hogy életem első kiállítását itt rendezhettem meg ebben a városban, amit feleségemmel második otthonunknak érzünk, és ahol ennyi kolléga, barát és diák előtt mutatkozhatunk be.”
A leginkább tájképeket festő, a Hanságot, a Szigetközt, Erdélyt és a Balaton környéki vidéket kedvelő Kóbor Attila kezdetben olajjal, majd pasztellel alkotott, később az akvarell technikára talált rá. Ez azért is öröm számára, mert festő édesapja is főként akvarelleket festett. – „Álmomban és ébren is hallom édesapám szavait, és érzem, hogy most büszke rám, és csak megköszönni tudom neki, hogy ma itt állok.”- mondta a megnyitó kapcsán a festő.

Az erdélyi Küküllődombón született Kóborné Hunyadi Mária zsinórhorgolással, vagyis pántlásszal készült kézimunkáit láthatjuk a galériában. Ez leginkább Erdélyre jellemző vegyes csipkeváltozat. Egy minta mentén zsinórt rögzítenek az anyagra, a tereket különböző mintázatokkal kivarrva díszítik, majd a munkát lefejtik az anyagról, így kapva a csipkét.
– „Ez a fajta csipke egy modern és egy klasszikus lakásban is megállja a helyét, időigényes de nem nehéz. Magát a technikát a nagynénémtől tanultam, aki sokig ágyhoz kötött életmódot, és kézimunkázott. A technikákra pedig nagy szeretettel tanított meg engem.

A Kóbor család a stafétát Mátyás Ferenc nyugalmazott iskolaigazgatónak adta át, aki képeivel és verseivel lép majd a közönség elé jövőre.

A tárlat május 20-ig tekinthető meg.

HT

-hirdetés- -hirdetés-