Hiánypótló foglalkozás indult a kisbabák és anyukáknak számára. A zenebölcsiben első alkalommal már 16 anyuka játszott és énekelt együtt csemetéjével. A szakkör nem csak a szórakozásról, hanem a fejlesztésről is szól. Gyermekdalok, népi mondókák, mosolygó gyerekek és anyukák. A Balassi Bálint Művelődési Házban indult szakkör célja, hogy segítse a gyermekek ritmikai, zenei fejlődését és persze az anya-gyermek kapcsolatot. Iván-Varga Vera a szakkör vezetője elmondta, fontos, hogy a gyermekek megismerkedjenek a zenével, hangszerekkel, ritmikával, de az is értékes, hogy itt más gyerekekkel...
Szerző: JTV
Színes, mozgalmas látvány várta azokat a nézőket, akik kilátogattak a JSE sporttelepére pénteken délután. A centerpályát több mint száz labdarúgó-palánta vette birtokba, egyszerre három helyszínen játszva a mérkőzéseket. A helyi gyerekek mellett a rendezvényre Rajkáról, Halásziból és Mosonmagyaróvárról is érkeztek csapatok. Többéves hagyománya van az ilyen jellegű rendezvényeknek a régióban. A környéken Mosonmagyaróvár a bázis, Rajkán is rendeztek már hasonló eseményt, de Jánossomorja is kiváló helyszíne a kölyöktornáknak. Az U7-es U9-es és U11-es korosztályok garanciát jelentettek a...
Fontos segítség a helyieknek, hogy a hospice-szolgáltatást is igénybe vehetik otthonukban. Az ellátásról az Idősek Klubjának Fekvőbeteg a családban című előadásán esett szó. Egészségügyi tájékoztató előadásokat indított a helyi Idősek klubja. A három alkalom során az egészséges öregedés megteremtése és a fizikoterápiás kezelések is szerepelnek a témák között. A csütörtöki második előadáson a fekvőbeteg-ápolásról esett szó. Fontos probléma, hogy az otthon beteget gondozók gyakran nincsenek tisztában a számukra helyben is elérhető segítségekkel. A szociális juttatások mellett az előadók...
JTV Híradó – 2011/18 – 2. rész
JTV Híradó – 2011/18 – 1. rész
Anyák-napi ünnepség a szentpéteri óvodában – 2011.05.05.
Vasárnaptól megnyílt az osztrák munkaerőpiac. Egy új törvény szerint komoly büntetésre számíthat az a munkaadó, aki a minimálbérnél kevesebbet ad dolgozóinak. Ráadásul eddig a munkás maga kellett, hogy keresse az igazságát a bíróságon, mostantól ez már hatósági feladat. Ezt hangsúlyozták a két ország szakszervezeti vezetői hétfő délután Hegyeshalomban. Szociális és bérdömping elleni törvényt fogadott el az osztrák parlament, hogy ezzel is segítse a május elsejétől megnyílt munkaerőpiacon elhelyezkedőket. Ezentúl büntetésre számíthatnak azok, akik nem az ágazati minimálbért adják...
Lehetett kicsit szomorkás, önthették dézsából, érhetett térdig, mégis minden rendben volt az idei városi majálison. A rossz idő a jókedvet nem mosta el a sportpályáról. A helyi fellépők ismét bebizonyították, hogy háztájiból is magas színvonalú műsor állítható össze Jánossomorján, a Hooligans pedig kézerdőt növesztett a sportpálya gyepére. It’s the final countdown.: Idősíkok csúsztak egymásba reggel fél hétkor a nagysátor előtt. Valaki szinte még, valaki már kint volt a szép zöld gyepen. A szombati megelőző szerelés, a nosztalgia diszkó a kezdeti gyér létszám ellenére éjfélre már...
Rajka – Jánossomorja labdarúgó mérkőzés összefoglalója – 2011.05.01.

