A szocializmus épített emlékeit járta körbe a tematikus örökségtúra-sorozat utolsó kirándulása. A városközpont 1945 és 1990 között emelt középületeinek történetére azonban mindössze hárman voltak kíváncsiak. Az előző két tematikus túrától eltérően most nem lovaskocsin, hanem gyalogosan tettek egy kört a családias hangulatú kis túra résztvevői szombat délelőtt a művelődési háztól a főutcán, a Dicsőfi utcán és az Iparos utcán álló, szocializmusban készült épületeket érintve. Lőrincz György mesélt mindegyikről, de a többiek is hozzátették a saját visszaemlékezéseiket. Jánossomorján valójában...
Szerző: JTV
Elhunyt Fördős Pál, a Jánossomorja SE mindenese. A sokak által csak Palaként ismert pályagondnok szinte már a helyi focipálya elengedhetetlen “tartozéka” volt. Negyvenhárom évesen, hiretelen halt meg. Szerdán este, az edzés után a magyar-román meccset nézték éppen néhányan a focipálya büféjében, amikor félidőben, kilenc óra tájban Fördős Pált – aki szertáros, pályagondnok és büfés is volt egyszemélyben – telefonon kereste a felesége. Pala kiment a büféből telefonálni. Amikor a társaságból valaki utánament, először nem találta sehol, aztán az utolsó öltözőben talált rá...
Még az oltár mögött is lopott árukat találtak a helyi rendőrök a várbalogi templomban csütörtökön. Az épületben elrejtett rengeteg termék az egyik mosonmagyaróvári szupermarketből származott. A többszázezer forint értékű árucikkekkel egy teherautót is meg lehetne tölteni. Sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az elmúlt héten a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság két személy ellen, miután csütörtökön jánossomorjai rendőrök nagy mennyiségű lopott árut találtak a várbalogi templomban. Mint a mosonmagyaróvári kapitányság helyettes vezetője, Babos László alezredes a...
A város sváb múltját hangsúlyozni, és közelebb hozni a helyi németséget egymáshoz, valamint a többi helyi lakoshoz is. Ez a célja a német családi napnak, amit már harmadik alkalommal rendezett szombaton meg a Német Nemzetiségi Önkormányzat. A tűzoltóautók idén is közkedveltek voltak a gyermekek körében, a szombat délután tartott német családi napon. Míg a gyerekek vízzel, addig az idősebbek sörrel hűtötték magukat a hőségben a mosonszentpéteri pihenőparkban tartott ünnepségen. A rendezvény három éve, hagyományteremtő céllal jött létre, hogy felelevenítse a sváb kultúra, elsősorban zene és...
Véget ért a felkészülési időszak a JSE labdarúgó szakosztályánál. A keret némiképp módosult az előző évhez képest, ennek ellenére az elvárás a tavalyi hetediknél előkelőbb hely megszerzése. Július 14 óta szerda-szombat heti rendben folytak az edzések, és az elmúlt hetekben edzőmérkőzésekben sem volt hiány. Gól ugyan nem esett a szerdai, Lipót elleni felkészülési mérkőzésen, de harcos, helyenként kemény belépőkkel tarkított játékot láthatott a kilátogató mintegy száz néző. Az NB III-as gárda ellen elért döntetlenből jelentős részt vállalt kapusunk, Bella Kristóf, aki egy sokak által vitatott...
Két jánossomorjai kisiskolást is leigazolna a Ferencváros U9-es korosztályos labdarúgó csapata: Takács Balázst és Kajtár Bencét. Utóbbi már korosztálya kezdő csapatában kapna helyet ősztől. A sportegyesület reméli, hogy ha nem is kezdenek fent a kilenc éves gyerekek, de pár edzésre ellátogathatnak, és évente egy-két tornán zöld-fehér színekben léphetnek pályára. A diákokra a gyermeklabdarúgó-bajnokság országos döntőjén figyeltek fel júniusban, Budapesten. Ide a Nikházi Árpád vezette iskolai focicsapat két korosztályban is feljutott. E héten edzőtáborba is hívták a gyerekeket, ahol a...
Ismét szúnyogirtást rendelt Jánossomorja. Az újabb, szintén közel 500 ezer forintos beavatkozásra azért is különös szükség van, mert a pár héttel ezelőtti gyérítés kevés sikerrel járt. A szezonban már harmadszor végeztet szúnyogirtást Jánossomorja a Mosoni sík és a Szigetköz több településével együtt, a hét második felében. Az eddigiekhez hasonlóan ez a légi permetezés is közel 500 ezer forintba kerül. A közel egy hónapja elvégzett előző irtás kevéssé volt hatékony. A szakértők a heves esők és a rá következő kánikulával magyarázzák, hogy az egész térséget nézve sem enyhült a szúnyogok...
Megkezdődött a Liget utcai Szent Mihály kápolna és kálvária területének rendezése és felújítása. A kálváriát 1943-ban kezdték él építeni, valószínűleg pénzhiány illetve a kitelepítés miatt akkor nem fejezték be, így most az eredeti tervek szerint a területét feltöltötték, majd füvesítették. A nyár folyamán pedig még rendbe hozzák a kápolna lépcsőjét, újrarakják a padozatát, valamint a belső festésre is sor kerül. Ha mindez elkészült, akkor végül a terület közepét töltik majd fel. A munkálatokat a Mosonszentpéter Templomáért Alapítvány finanszírozza. Bár valószínűleg őszig nem készül el a...
A tizennegyedik Radlertagot, vagyis közös, osztrák-magyar, határok nélküli kerékpáros napot rendezte vasárnap az Andaui Turisztikai Egyesület. A helyi társaskör kerékpáros klubjának huszonegy tagja pattant nyeregbe ebből az alkalomból, de ők idén is a saját útjukat járták. Az Andaui hídnál lévő menekülők útjánál volt a start, onnan az osztrák csapat – nagyrészt andauiak – Albertkázmért és Mosonszolnokot érintve értek vissza Andauba. A jánossomorjai különítményt, ahogy az lenni szokott, Lőrincz György kalauzolta az útba eső régi emlékművek között a pusztán. A Radlertag tizennégy...

