Szerző: JTV

Közös karácsonyvárás

Az adventi időszak népszokásait mutatta be a Városi Karácsonyi Ünnepség műsora a művelődési ház színpadán, szerda este. A Boloct Színtársulat több művészeti csoport és szereplő összefogásával hangolta rá a karácsonyra a jánossomorjaiakat az ünnep előestéjén. Jól megfért egymás mellett, és harmonikus egységet alkotott a műsorban a népdal és a műdal – elmondása szerint ez volt a szándéka a műsor rendezőjének, Nagyné Kő Máriának. A Boloct Színtársulat ugyanis – néhány lelkes önkéntessel kiegészülve – népviseletbe öltözve játszotta el a Szent Borbála, Szent Miklós és Luca napjához kötődő...

800 év emlékére

Komoly eredményekkel és sok programmal a háta mögött zárult le a város 800 éves évfordulóját ünneplő idei emlékév. A sorozatot a keddi karácsonyi Canto Excolo koncert előtt zárta le szimbolikusan Dr. Kurunczi Károly polgármester a szentpéteri templomban. Egyben köszönetet is mondott az év során segítő, közreműködő támogatóknak is. A Canto Excolo Kamarakórus karácsonyi koncertje előtt Dr. Kurunczi Károly polgármester beszédében összegezte az elmúlt egy év munkáját, kiemelte a lakosság összefogását is a programokban. Az ünnepi előadás után a polgármester külön is megköszönte az áldozatos munkát...

Utolsó forgatag

A szentpéteri templomban idén ismét a Canto Excolo Kamarakórus karácsonyi hangversenye varázsolt ünnepi hangulatot kedden este. A koncert előtt az adventi forgatag is gondoskodott róla, hogy a város lakóinak ne csak családi, hanem közösségi élmény is legyen a karácsony. A szentpéteri templomtéren már délután négy órától különböző előadások és árusok várták az ünnepelni vágyókat. De persze a forralt bor, a forró tea és puncs, és persze a pattogatott kukorica is tett róla, hogy a hideg idő ellenére is nagyon sokan legyenek kíváncsiak az immár ötödször megrendezett adventi forgatagra.  A...

Halálos megcsúszás

Az útviszonyokhoz képest gyorsan hajthatott és megcsúszott autójával egy 49 éves férfi hétfőn este Albertkázmérpusztán. A személygépkocsi oldalával egy fának csapódott, újrónafői vezetője a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Daewoo típusú személyautó Ausztria felől érkezett Albertkázmérpusztára 21-én este. A határt elhagyva, már a településre beérve megcsúszott a havas, jeges úton – vélhetően relatív gyorshajtás miatt -, majd több métert sodródva oldalával egy fának csapódott. A vezető 49 éves, újrónafőn lakó férfi az ütközés elszenvedett, súlyos sérülései miatt a helyszínen életét...

Nagyobb baj nélkül

Komolyabb balesetek, gondok nélkül átvészelte Jánossomorja az elmúlt napok szélsőséges időjárását. Kisebb közlekedési balesetek ugyan történtek, ám személyi sérülés nélkül. Az önkormányzat kavics és só keverékével szórta a mellékutakat. A hétvégén megérkező hideg és nagy havazás nem okozott súlyos gondokat a városban – eddig. Az orvosi ügyeletet egy könnyebb balesethez riasztották, a havon csúszott el kerékpárjával egy – ittas – férfi. A mentőknek és az ügyeletes orvosnak inkább a nehezen járható utak okoztak gondokat. A tűzoltóságot nem riasztották városunkba máig. A mellékutak...

Nem szimbolikus akció

Idén már a 110 főt is megközelíti azoknak a rászoruló családoknak a száma, ahová karácsonyi ajándékcsomagot juttat el az önkormányzat. A munka végeztével már látszik, nem csak jelképes adományokról van szó, az élelmiszerekre nagy szükség van. Négy éve még mintegy hatvan családdal indult az adakozás. Idén már az összesen körülbelül 250 ezer forintból gazdálkodó akcióban 2500 forintos egységcsomagokat kap a több mint száz rászoruló. Ezek tartós élelmiszereket tartalmaznak, hogy megkönnyítsék a karácsonyi sütés-főzést. A szervező Veres Dávid képviselő elmondta, idén eredetileg nyolcvan család...

Ünnepi hangok árnyékból

Karácsonyi dallamokkal készült az ünnepre két oktatási intézményünk is a héten. Az óvodák különböző koncerttel kedveskedtek a kicsiknek, de karácsonyi dallamokkal léptek fel az Alapfokú Művészeti Iskola hangszeres és tánc tanszakos diákjai is. Az ő 2010-es évük azonban lehet hogy, nem lesz ilyen vidám, a művészeti iskolákat ugyanis komoly elvonások is érinthetik jövőre. A helyi Alapfokú Művészeti Iskola majdnem összes diákja közösen énekelt karácsonyi dalokat az év végi növendékhangverseny fináléjában, pénteken este. De a koncerten a hangszeres növendékek is főként karácsonyi darabokkal...

Kocsmatorna

Nagyobb társaság csapott össze december 8-án éjjel a Club Kés előtt. A mosonmagyaróvári rendőrség tájékoztatása szerint egy 57-éves, Ausztriában élő, szerb állampolgárságú férfi a szórakozóhelyen kikezdett egy fiatalkorú lánnyal. A férfi társasága és helyiek között e miatt kezdődött verekedés. A férfi leöntötte, majd az italt törölgetve tapogatta a fiatalkorú lányt – tájékoztatott a mosonmagyaróvári kapitányság. Ezt a helyi fiatal lány és annak baráti köre nem vette jó néven. A férfit kivezették az épületből, aki eközben bántalmazni kezdte a biztonsági őrt. A férfi 4-6 fős, ugyancsak 29...

Megvágta élettársát

Késsel támadt 37 éves élettársára egy 40 éves férfi december 6-án Szentjánoson, fő utcai lakásukban. A dühöt kiváltó ok az volt, hogy az este hazaérkező nő nem akart aznapi keresetéből pénzt adni a férfinak. Az élettárs a karján vágta meg az asszonyt és ezzel súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozott. Az asszony nem fordult a hatóságokhoz és az orvoshoz sem, maga próbálta ellátni a sebet. A rendőrséget egy ismerőse értesítette másnap, ekkor látták el a nőt a mentők és állították elő a férfit a rendőrök. Utóbbi testi sértés bűntettéért akár három évig terjedő börtönbüntetést is...