A gyermekeket ünnepeljük május utolsó vasárnapján. Városunk idén is a pusztasomorjai játszóparkban várta a kisebbeket és a nagyobbakat zenés bábelőadással, szabadtéri játékokkal, kézműves foglalkozásokkal. A gyermeknapot Magyarországon 1950 óta tartjuk számon, 1949-ben a Nemzetközi Demokratikus...
Lista - május 2008
Új forgalmi rend bevezetését tervezi az önkormányzat Jánossomorján. A most elkészült javaslatban több mint 300 új jelzőtábla kihelyezése és lakó-pihenő övezet kialakítása is szerepel. A cél a közlekedés biztonságosabbá tétele. A város forgalmi rendjét a nyolcvanas években vizsgálták felül utoljára...
Urológustól, sebész és kardiológus főorvostól, illetve gyógytornásztól kérhettek tanácsokat, akik ellátogattak az orvosi rendelőbe szombaton délelőtt. A második Tavaszi Egészségnapon olyan vizsgálatokra volt lehetőség, amelyekkel több betegségnek kiszűrhető, de kevesen végeztetik el őket maguktól...
Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság Győri Dózsa – Jánossomorja SE 1-1 (1-0) Nehéz mérkőzés várt ma csapatunkra, a kiesés elől menekülő hazaiak -hírlik- külön készültek a mérkőzésre. A hétvégi fordulóban a miénk mellett a Nyúl és a Hegyeshalom gárdája is összecsap, a kiesés elkerülése érdekében...
Virágmintás üvegtálak, cserépfigurák, hímes tojások, és még szó szerint több száz kreatív dísz. Fennállása óta harmadik kiállítását nyitotta meg a jánossomorjai kézműves szakkör hétfőn a művelődési házban. Közel harmincan voltak kíváncsiak a jánossomorjai kézműves szakkör alkotásaira hétfő este a...
Megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság Jánossomorja – Pannonhalma 3:3 (0:0) Igazi ki-ki mérkőzés várt ma a csapatokra, ugyanis a tabellán csupán egyetlen pont előnnyel előttünk álló vendég érkezett a városunkba. Az elmúlt hetek eredményei alapján egyik gárda sem dicsekedhet, hisz a...
Újjáépül a mosonmagyaróvári mentőállomás, ezalatt a kocsik két ideiglenes telephelyről indulnak majd. E miatt azonban nem érkeznek később a helyszínre a mentők az eddig megszokottnál. Térségünkben, országos szinten is kiválóan, negyed órán belül ott a segítség minden betegnél – és ez nem változik...
Idén nem csak az iskolásoknak, a felnőtteknek is programot szerveztek a városban a madarak és fák napján. Míg a kisebbek környékünk természeti értékeit keresték fel, a nagyobb városlakókkal inkább a közvetlen közelünkben élő természeti kincseket ismertették meg szakemberek. Szó szerint madarat...
Rajkán koncertezett a jánossomorjai Alapfokú Művészeti Iskola dob szekciója, tanáruk, Donyecz István vezetésével. A pénteki előadással az e tanévtől itt is elindult dob oktatást szerették volna népszerűsíteni, a koncert jegybevételét pedig a rajkai iskola alapítványának ajánlották fel. Zeneiskolánk...

