Országos környezetvédelmi rajzpályázaton nyertek első helyezést a Klafszky Tagiskola harmadikosai. Alács Viktória, Gősi Fanni és Varga Martin munkái több mint négyezer pályamű között lettek a legjobbak. A díjakat neves személyiségek adták át a diákoknak Budapesten. Poreisz Zoltánné, Cili néni már több alkalommal is sikeresen készítette fel a klafszkysokat hasonlóan komoly rajzversenyekre. A több mint négyezer pályaművet szakmai zsűri bírálta el, melyhez olyan hírességek is csatlakoztak, mint Lola, Görög Zita, vagy éppen az Alma együttes frontembere. A Klafszky Tagiskola háromfős...
Szerző: JTV
A héten a 86-os főút kanyarjában folytatódnak a belterületi burkolat-megerősítési munkálatok. Egy kilométer hosszan félpályás útlezárásra kell számítaniuk a lakóknak a Rákóczi utcán és a Bajcsy-Zsilinszky utcában. Az aszfaltréteg terítése mellett a szegélyezés is elkezdődik és a lassító szigetek kiépítése is várható. A torlódást fokozhatja, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcai buszmegálló előtti, balesetveszélyesen kátyús útszakasz javítását is e hétre ígérte a Magyar Közút Kht az önkormányzatnak. A Hanságliget felől Jánossomorja felé haladó aszfalt-terítés jövő hét végére érhet be Jánossomorjára...
Járdák és parkolók építésébe fogott az önkormányzat, a beruházások összesen több mint tízmillió forintba kerülnek. Szenjánoson a temetői járda, Szentpéteren a temető melletti parkoló és a buszmegállóhoz vezető gyalogút valósul meg ebből az összegből. A szentjánosi temetőben a gyakran nehezen járható földutat térköves gyalogjárdával váltották fel. A beruházás négy és fél millió forintba kerül. Megindult a szentpéteri temető parkolójának építése is, amit a lakosság is szorgalmazott korábban a városnál. Itt a temetőkert melletti telek egy részét megvásárolva alakít ki térköves parkolót az...
Ezt a hétvégét már közös ünnepi várakozással tölthették a jánossomorjaiak. Igazi karácsonyi hangulattal, forralt borral és kedves műsorokkal várta a hagyományos adventi forgatag a lakókat, elsőként Pusztasomorján. A hideg ellenére sokan látogattak ki a negyedik ádventi forgatagra szombaton este a Pusztasomorjai templomtérre. A melegedni vágyóknak a Társaskör Egyesület forralt bort kínált. Ezen kívül kézműves díszeket, és a kicsiknek lufit és pattogatott kukoricát is árultak. A műsort a pusztasomorjai ovisok Luca-játéka kezdte, majd a Cintia Wellness Club legkisebb táncosai folytatták...
A víz alá állítottak karácsonyfát a mosonmagyaróvári búvárok a hegyeshalmi bányatónál. Az országos érdeklődéssel övezett rendezvényen híresség és nem utolsó sorban jánossomorjai békaember is a hat fokos vízbe merült. Ötödik éve tartanak búvárkarácsonyt a mosonmagyaróvári búváriskola tagjai és távolabbról érkezett barátaik. 14-en merültek vízbe, ám a búvárok előtt egy aggódó, fürdőnadrágos társuk tesztelte le a víz hőmérsékletét, nyakig a vízbe merülve. Hamarosan már négy méter mélyen is égtek a karácsonyfaégők a hegyeshalmi bányatóban. A jutalom sem maradt el, a búvárok a talán a...
Problémafelvetésről és a gyűlés folytatásáról szólt az első településfejlesztési fórum Jánossomorján. Balsay Sándor tanácsnok tervei szerint a rendezvény a továbbiakban kéthavonta kap helyet a művelődési házban. A szerda kora este megjelent csekély létszámú érdeklődő elsősorban a vízelvezető árkok gondjairól, a szikkasztók hiányáról, a 86-os főút növekvő forgalmáról, és a város közlekedési rendjének felülvizsgálatáról beszélgetett Balsay Sándorral. Érdeklődés övezte a Klafszky-iskola megszüntetését, ennek kapcsán városi kerékpárutat tartanának szükségesnek az átjáró tanulók...
Egy iskolás gyermek napi étkezése 370 forintba kerül, rendszeresen vannak azonban olyan jánossomorjai családok, ahol ez az összeg gondot jelent. A Kozma Galéria kedden megnyílt ádventi kiállítás és vására idén rajtuk szeretne segíteni. 15 alkotó sorakozott fel a Kozma Galéria kedden megnyílt második ádventi kiállításán, hogy a karácsonyi ajándékként kínált alkotásaik mellett maguk is ajándékozzanak. A tárlaton felvonuló munkák árából a rászoruló gyerekek iskolai étkeztetését támogatja idén a szervező intézmény. Vagyis az idei évben a helyi általános iskola konyhája kapja meg az itt...
Megnőhet a munkavállalók száma és lecsökkenhetnek a bérek jövő tavasszal az osztrák mezőgazdaságban. A május elsejével megnyíló Ausztriai munkaerőpiac akár komoly gondokat is okozhat a határ közelében élő, és már évek óta kint dolgozó munkavállalóknak. A május elsejei munkaerőpiac-nyitásról beszéltek a leggyakrabban a jánossomorjai „IGR-Jövő a határtérségben” című munkaügyi fórumon kedden délután a művelődési házban. Május elsejétől nem kell munkavállalási engedélyt váltania a munkáltatónak, megszűnik a mostani, ágazati keretlétszámokban gondolkodó rendszer. A változás lényege, hogy a...
Jánossomorjáról sem feledkezett el a Télapó. A fehér szakállú öreg vasárnap és hétfőn a családi házakhoz és az iskolákba, óvodákba is benézett, sőt, idén a művelődési házba érkezett először, ahol már sokan várták. Régi, de több éve elfeledett hagyományt elevenített fel a Balassi Bálint Művelődési Ház, amikor városi mikulásvárást rendezett vasárnap este. Az igazi családi programot kínáló műsorra sok gyermek és szülő látogatott el. Az est házigazdája Wittmann Elekné szép mesével köszöntötte a gyerekeket. Ezután bábjáték következett, amiben a Télapó elkallódott zsákja körül alakult ki...

