Egy iskolás gyermek napi étkezése 370 forintba kerül, rendszeresen vannak azonban olyan jánossomorjai családok, ahol ez az összeg gondot jelent. A Kozma Galéria kedden megnyílt ádventi kiállítás és vására idén rajtuk szeretne segíteni.

 

15 alkotó sorakozott fel a Kozma Galéria kedden megnyílt második ádventi kiállításán, hogy a karácsonyi ajándékként kínált alkotásaik mellett maguk is ajándékozzanak. A tárlaton felvonuló munkák árából a rászoruló gyerekek iskolai étkeztetését támogatja idén a szervező intézmény. Vagyis az idei évben a helyi általános iskola konyhája kapja meg az itt keletkező bevételt és azoknak a gyerekeknek az étkezési hozzájárulását pótolja, akik nem tudják befizetni ezt az összeget. Több kiváló művész nagy értékű képének teljes árát felajánlotta e célra.
Láthatatlan éhség?
Jelenleg négy-öt olyan gyermek jár a helyi iskolába, ahol a családnál mindennapi gondot jelent a gyermek étkeztetése. Ha elfogy a napközire befizetett összeg, akkor gyakran az önkormányzat nyújt rendkívüli segélyt a gyermek étkeztetése érdekében. Sokszor azonban ilyen látható, hivatalos úton nem is jelentkezik a probléma. Előfordult olyan eset is, hogy a gyermek rosszul lett az iskolában az éhségtől, vagy az osztálytársaitól kérte, lopta el a tízórait. Az sem szokatlan, hogy a szülők szégyellik bevallani, hogy anyagi gondjaik vannak, ezért nem derül ki a gond. Olyan is akad, hogy a szülő nem fordít elég figyelmet a gyermekre, ezért megoldatlan a napközis étkeztetés befizetése. Ilyen esetekben a pedagógus vagy épp a konyhai dolgozó figyelme jelenthet megoldást. Dr. Kurunczi Károlyné a napközi-otthonos konyha élelmezési vezetője a JTV-nek elmondta: örömmel fogadta az ötletet és a felajánlásokat. – „Tőlünk még éhesen nem ment el gyermek, ha látjuk a problémát, igyekszünk segíteni. De sokszor nehéz ezt észrevenni, és a térítési díjakkal meghatározott anyagi kereteket, rendelkezésre álló ételmennyiséget sem tudjuk a végtelenségig tágítani. Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek, mert a fontos segítség mellett ráirányítja a figyelmet erre a problémára.”

Egy iskolás teljes napi térítési díja 370 forint. Ez magában foglalja a tízórait, az ebédet és uzsonnát is. Az óvodásoknál mindez 340 forint, ám a kicsik között jóval ritkábban találkoznak élelmezési gondokkal a pedagógusok, konyhások.
Erős anyag
A kiállítást a Canto Excolo Kamarakórus három éneke emelte még nagyobb rangra. Winkler László az önkormányzat Szociális és Egészségügyi Bizottságának elnöke nyitotta meg a tárlatot. Kiemelte annak a jelentőségét, hogy a Kozma Galéria már tavaly is jótékonysági ádventi tárlatot szervezett, és ezt sikerrel teremtetik hagyománnyá, szemléletet is terjesztve a városban. Tavaly e rendezvény árából a Klafszky Tagiskola sajátos nevelési igényű gyermekeit támogatták hatvanezer forint értékű fejlesztő játékokkal.

Idén Vecsei László Ezékiel, Zalán Lajos, Gruber Pál, Pánczél Zoltán, Mátyás Ferenc, L. Burda Zsuzsanna, Hoffka Helga, Glázer-Kozma Edit, Hossala Tamás, Szilágyi Anita, Haszonics Miklósné, Ángyán Csilla, Horváth János és Szennik György munkáit láthatjuk a kiállításon. Pánczél Zoltán helyi épületeket, tájakat ábrázoló képeit Kovács Imre nyugalmazott dandártábornok, Jánossomorja tiszteletbeli polgára ajánlotta fel. Szennik György képeit pedig Szennikné Jutka jóvoltából vásárolhatják meg az érdeklődők. Őri Sándor hajómakettjeit is megmutatja a közönségnek. Glázer-Kozma Edit a galéria vezetője nagyon fontosnak tartja, hogy megmozdultak a művészek, de nem mellékes, hogy művészeti szempontból is erős anyag került a falakra, amit nagyvárosok galériái is megirigyelhetnek. A tárlat egyben metszetet is ad a galéria éves kiállításairól, hiszen többségében az idei kiállítók is felsorakoznak itt. Ám több helyi alkotó is örömmel ajánlott fel műveiből e célra.
Adományok is adhatók
Glázer Norbert szervező elmondta bár hivatalosan december 23-ig tart nyitva a tárlat, mégsem zárják be akkor. A tavalyi tapasztalatok szerint még a két ünnep között is sokan keresnek ajándékot, vagy fordítanák az ünnepek után erre a célra a pénzüket, így vízkereszt tájáig látogatható a kiállítás. – “A megnyitóból is látszik, hogy a tavalyinál nagyobb az érdeklődés, de a vásárlókedv növekedésében is bízunk. Idén úgy érezzük, hogy sikerült egy fontos és az embereket megmozgató célt találni.” A tárlaton nem csak a nagyobb pénzt áldozni tudók találnak kedves képet; kisebb ajándékok, kézzel vart rongymunkák, képeslapok is várják a látogatókat. Adománygyűjtő dobozt is találunk, de a helyi Kármentő Egyesület 58600252-11139739-es számlaszámára is várnak felajánlásokat a szervezők.
Hauptmann Tamás
-hirdetés- -hirdetés-