Szerző: archiv

Tűzugrás az élet ünnepén

A fény kiteljesedését ünnepeljük Szentivánéjen. Vasárnap este másodszor gyűltek össze a jánossomorjaiak a művelődési ház udvarán, hogy felelevenítsék a régi szokásokat, és ami ennél sokkal fontosabb: vidám társaságban ünnepeljék az élet szép pillanatait.   Az Örökség Kulturális Egyesület és a Társaskör másodszor rendezte meg a szentivánéji tűzugrást. A vasárnap este héttől meggyulladó tábortűzre a Serény Magyarok népzenekar a főutcán muzsikálva fogadta a vendégeket. „Holnap már rövidebb lesz, tegnap még rövidebb volt a nappal. A kiteljesedés ünnepe, amikor a legtöbb a fény és legkevesebb...

Dobogókon házi sárkányaink

Jánossomorjai csapatok is sárkányhajóba szálltak a hatodik Voluta Nemzetközi Vízi fesztiválon, sőt, döntőig meneteltek kategóriáikban. Mosonmagyaróváron már csütörtökön kezdetét vette a vízi karnevál, és az evezős versenyek mellett színes programokkal, esténként koncertekkel várta az érdeklődőket. Az AMB Dragons és a Dr. Oetker – Eredeti Pudingok evezősei is lapátolták a vizet a Mosoni-Dunán szombaton és vasárnap, de sok jánossomorjai evezett más csapatok soraiban. Mindegyik jánossomorjai csapat kiváló időeredményekkel teljesítette a távot – A Pudingok két körön túljutva a döntő...

Búcsúi ünnepségek

A falvak egyik legfontosabb ünnepe volt az évszázadokon át vidámsággal, vásárokkal is ünnepelt búcsú, amikor a templomok védőszentjei előtt tisztelegtek. Vasárnap Keresztelő Szent János ünnepén misén emlékeztek meg a jánosi templom védőszentjéről a hívek. Szent János bűnbánatot hirdetett, Krisztus eljövetelét jósolva, és a Jordán folyó vizében keresztelte meg az embereket, magát Jézust is. Szentpéteren hagyományosan Péter Pál napján, az aratás hagyományos kezdetén ünneplik Péter apostolt. A két településrész által közösen tartott vásári mulatság idén is a szórakozni vágyó gyerekeket várta...

Jószomszédok Jánossomorján

Szomszédoltak a Várbalogi utcában lakók, az utcán szórakoztak, főztek és beszélgettek egész szombat este. Az egy utcában élők jobb kapcsolatát szeretné elősegíteni a most életre hívott Szomszédünnep. A szervezők szeretnék, ha a közeljövőben egyre több utca tartana magának hasonló, közösségerősítő rendezvényt.   Vidám feliratok és rajzok fogadták a Várbalogi utca lakóit szombat délután. A sátrak alatti padokon zenét hallgató, társasozó, beszélgető utcabeliek üldögéltek, kínálgatták egymást süteményekkel, italokkal, a gyerekek pedig a vetélkedők, játékok sorát próbálták ki. Gellén...

Elégedett idényzárók

Hetedik helyen zárta a megyei első osztályú labdarúgó bajnokságot a JSE felnőtt csapata. Bár a vezetőség az első hatba várta a kék-fehéreket, mindenki elégedett lehet az éves teljesítménnyel, hiszen a gárda története során másodszor bizonyult az ország legjobb amatőr együttesének, elhódítva a SportM Kupát. Jó iramú, izgalmas mérkőzésen búcsúzott az idei szezontól a Jánossomorja csapata. A sérülésektől tizedelt JSE 2-2-es döntetlent ért el a Lipót otthonában múlt vasárnap, bebiztosítva ezzel a hetedik helyet. Ősszel a kék-fehérek a nyolcadikak lettek, de az osztály favoritját, a Győrszemerét...

Válogatott aranyat hozott

Élete eddigi legnagyobb sikerét aratta a jánossomorjai Fördős Máté, a Mosonmagyaróvári Vízisport Egyesület evezős sportolója. Magyar válogatott négypárevezősben első helyet szerzett a múlt hét pénteken Csehországban rendezett Olimpiai Reménységek Versenyén, ami a serdülők legrangosabb versenye Európában. Mosonmagyaróvárról Máté társával Schopf Mártonnal kvalifikálta magát a négyfős magyar válogatottba és a nemzetközi tornára, ahol egy hajó előnnyel végeztek az első helyen. Máté régi vágya teljesült ezzel, de tovább dolgozik azért, hogy következő célját megvalósítsa, és világbajnokságon...

Eredményes év, bizonytalan változások

Az emberséget és a gyerekek erőfeszítését nehezen lehet osztályzatokkal mérni. Erre hívta fel a figyelmet Bella Zsolt iskolaigazgató a központi iskola évzáróján. Összesen 484 általános iskolásnak csengettek ki a nyári szünetre csütörtökön. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat a bizonyítvány mellett könyvjutalmat is átvehettek. A központi iskolában 16 osztály 248 tanulójának kezdődött meg a vakáció csütörtökön. A diákok a negyedik osztályosok műsorával búcsúztatták az évet. Az eddigiekhez hasonló eredményekkel zárta a tanévet az iskola: kiemelendő azonban, hogy a bukások száma egyre...

Túlélni a meleget…

Hogy kell megelőzni a hőgutát? Milyen betegségekkel kell különösen vigyázni a kánikulában? Tudja, mit ajánlott enni, inni a melegben, vagy mire vigyázzon a strandon? Olvassa el a megyei katasztrófavédelem ajánlását a kánikulai napokra! A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ajánlása szerint a következő tanácsok betartása hasznos lehet mindenki számára a forró napokban: Általános tudnivalók Kánikulai napokon a különösen meleg dél körüli, kora délutáni órákat töltse otthon, viszonylag hűvösben, besötétített szobában! Nagy melegben zuhanyozzon langyos vagy hideg vízzel akár...

Hőhullám: Igyunk, hűsöljünk!

Megyénkben akár hármas fokú is lehet a meteorológiai hőségriasztás, átlagos napi 27 fokos középhőmérséklettel, de az országos tisztiorvos másodfokú hőségriasztást léptetett életbe az egész ország területére, várhatóan csütörtök éjfélig. Fokozottan kell vigyáznunk magunkra, egymásra. A városban a Balassi Bálint Művelődési Ház és az Idősek Klubja fogadja a meleg és a szomjúság elől oltalmat keresőket. Jánossomorján az utcai közkutak, ivókutak működnek, az önkéntes tűzoltók pedig elvégzik a hőséget enyhítő utcalocsolást az esti órákban. A népegészségügyi intézkedéseknek megfelelően Jánossomorján...