Szerző: archiv

Őrszemek a városért

Kiderült, nem négy, hanem legalább hét családi házba próbáltak meg bejutni ismeretlenek a héten. A városvezetés is eljutott a tűréshatárig: térfigyelő kamerarendszerrel fékezné meg az elmúlt években megsokasodó, vagyon elleni bűncselekményeket. Mára kiderült, a betörések környékének több udvarára is benéztek az elkövetők, levert lakatok, a meneküléshez túl nehéznek bizonyuló, elhagyott motorfűrészek jelezték az útjukat – ám rongálás, lopás sehol sem történt. Gellén Sándor őrsparancsnok-helyettes elmondta: – „Hat-hét helyen biztos, hogy bent jártak az elkövetők, sőt, lehet, hogy több...

Megfagyva bár, de törve nem

Újraindult az Ifitali! Egy év kihagyás után a jánossomorjai ifjúsági klub ismét belevágott a nagy feladatba, megrendezték a térség egyik legnagyobb múltú ifjúsági programját. A rendkívül zord időjárás terrortámadást hajtott végre a rendezvény ellen, ám nem vehette el a fiatalok kedvét. Kezdetben kellemes meleggel hitegette az időjárás a 11. ifjúsági találkozóra látogatókat, nemcsak a megcélzott korosztály, hanem régi találkozókon edződött kisgyerekes családok és idősek is kikíváncsiskodtak a sörpadokhoz. Az új helyszínként szolgáló kutyaiskola fűtengerére hozott, vidám állatfigurás matracok...

Útátadás reménykeltő tervekkel

Több mint kétmilliárd forintba került a 86-os főút Csorna és Mosonmagyaróvár közötti, 33 kilométeres útszakasza. A 11 és fél tonnás tengelyterhelésre való burkolat-megerősítés hivatalosan most fejeződött be. A csütörtöki átadóünnepségen azonban már az itt lakók számára rendkívül fontos forgalomcsillapítás további lehetőségeiről is beszéltek. 2010 nyarán kezdték és tavaly nyáron fejezték be az utolsó simításokat a 86-os főút minket érintő szakaszán. Az Új Széchenyi Terv Uniós forrásaiból végezte el a munkát a Teerag-Asdag Kft., nettó 1.94 milliárd forintért. Bár egy éve használjuk, kisebb...

Évzáró-évkezdő bölcsisek

A 41 bölcsődésből 25-en kezdik meg az óvodát hamarosan, és 10-en érkeznek a helyükre. A fennmaradó helyeket is egy-két hónapon belül feltöltik, így ismét közel teljes kihasználtságban működik majd a bölcsőde. A bölcsisek és szüleik családi délutánnal zárták az évet. A szomorkás idő ellenére is vidám volt a bölcsis családi délután múlt pénteken. A szervezők a szülőket is visszavitték a gyerekkorba, hiszen egész délután együtt játszhattak a bölcsődében gyermekeikkel, akik gyurmázhattak, arcot festhettek, és még utoljára mászókázhattak a háromhetes bölcsis szünet előtt. A most másodjára...

Határon átnyúló ecsetkezelés

A művészet a kapcsolatteremtés egyik legjobb módja. Ezért nyitott különleges tárlatot a jánossomorjai Glázer-Kozma Edit és az Albrechtsföldön született Paul Gruber a mönchhofi falumúzeumban múlt hét szombaton. A két alkotó ezzel is szeretné erősíteni a határon átnyúló barátságokat. A tárlaton leginkább tájképek és egy belső utazás képei jelennek meg. Lehet erősíteni a határon átnyúló kapcsolatokat. Ezt mutatja, hogy sokan voltak kíváncsiak a kiállításra. A tárlatot Lőrincz György alpolgármester nyitotta meg, aki a települések újbóli egymásra találását hangsúlyozta. Két, korban és...

Elmúlt a veszély árnyéka

Daruskocsi segítségével vágták ki a bölcsőde előtti életveszélyes fát a mosonmagyaróvári tűzoltók hétfőn délután. Kiderült, az előzetes becsléseknél is rosszabb állapotban volt a fa. A megdőlt és korhadt törzsű hársfát már korábban életveszélyessé nyilvánították a katasztrófavédelem szakemberei. Most a hétvégi esőzés és erős szél még sürgetőbbé tette a faóriás kidöntését, ezért a mosonmagyaróvári tűzoltók siettek a város segítségére. Hétfő kora délután két kocsival érkeztek a helyszínre, ám a feladat nem volt könnyű. Az épület felé dőlő, és a tető fölé is belógó lombozat mellett az ágak...

Nincs kettő négy nélkül – kiderült a negyedik betörés

Újabb betörési kísérletre derült fény a nap folyamán. A tegnap éjjeli kocsifeltörés helyszínétől pár méterre, az Ibolya utca egyik családi házának udvarán vették észre betörés nyomait a lakók. Valószínűleg nem elégedtek meg a két kocsi feltörésével a tettesek szerda éjjel, vagy épp itt járhattak előbb: Az Ibolya utca egy családi házába is megpróbáltak bejutni, itt a hátsó kertkapu lakatját verték le, tudtuk meg a lakóktól. A háziak úgy látják, nem tűnt el semmi, és nem látják nyomát annak, hogy a lakásba is megpróbáltak volna bejutni az elkövetők. A rendőrség megvizsgálta a helyszínt és...

Ellenség a kapuk mögött – újabb betörés

Ezúttal egy családi ház zárt udvarán parkoló két személyautót törtek fel ismeretlenek a Sport utcában csütörtökre virradó éjjel. Az éjszakai besurranások már-már sorozat-jelleget mutatnak, a rendőrség fokozottabb, de továbbra sem non-stop jelenlétet ígér a jánossomorjaiaknak. Két, zárt udvaron parkoló személyautó üvegét törték be éjjel ismeretlenek és vettek ki onnan készpénzt, iratokat, egy, a Sport utca és az Ibolya utca kereszteződése közelében álló ház udvarán. Az iratokat a kert végében másnap megtalálták, ám a többtízezer forintnyi készpénz eltűnt. A rendőrség dolog elleni erőszak...

Szomszédoltak – több háznál jártak a betörők

Kamerák rögzítették a behatolókat a Liget utcában. Kiderült, nemcsak egy családi ház udvarába lopakodtak be ismeretlenek vasárnap éjjel. Ketten voltak, és a szomszédos gazdálkodó család udvarára másztak be, alaposan körbejártak, még a lakásajtókat is megnézték. Négy kamerával felszerelt biztonsági rendszer állt az otthon védelmére, így a rendőrök is alaposan szemügyre vehették, hogy ugrottak be a Liget utcai kerítésen a betörők vasárnap éjjel kettő óra után pár perccel. A két kapucnis, fiatal férfi elemlámpákkal pásztázva magabiztosan körüljárta a gazdálkodó család udvarait, látszik, ahogy...