Szomszédoltak a Várbalogi utcában lakók, az utcán szórakoztak, főztek és beszélgettek egész szombat este. Az egy utcában élők jobb kapcsolatát szeretné elősegíteni a most életre hívott Szomszédünnep. A szervezők szeretnék, ha a közeljövőben egyre több utca tartana magának hasonló, közösségerősítő rendezvényt.

 

Vidám feliratok és rajzok fogadták a Várbalogi utca lakóit szombat délután. A sátrak alatti padokon zenét hallgató, társasozó, beszélgető utcabeliek üldögéltek, kínálgatták egymást süteményekkel, italokkal, a gyerekek pedig a vetélkedők, játékok sorát próbálták ki. Gellén Sándor elmondta, a rendezvény lényege, hogy – „kicsit közelebb hozza egymáshoz azokat az embereket, akik amúgy is közel vannak egymáshoz, csak talán észre sem veszik egymást.”

Az országos kezdeményezés célja, hogy az utcabeliek közös összejöveteleket szervezzenek, ahol megismerhetik egymást. Ez mára már a kis közösségekben, faluhelyen is hiányzik, mondta Szakács István. –„Rohanunk, szaladunk, reggel elmegyünk, este hazajövünk, látjuk a szomszédokat, tulajdonképpen a neveket még tudjuk, de keveset beszélgetünk. Négy-öt házzal arrébb azt sem tudjuk, mi zajlik. Ez a rendezvény talán segít, hogy kicsit közelebb kerüljünk.”

A közösség és a barátok érdekében olyan is hazalátogatott a szomszédünnepre, aki már évek óta elköltözött az utcából. Szigeti Sándor családjával Veszprémből érkezett. –„Amennyit rohan a világ ma, nem baj, ha néha behúzzuk a kéziféket. Régebben a faluban közösség volt, most meg elmegyünk egymás mellett, nincs arra idő, hogy a szomszédra ránézzünk, ezért fontos ez a rendezvény.”

Az utcabelieknek akadt sütnivalója, de a pörköltek is jól sikerültek. Mindenki hozzátett valamit a rendezvényhez, sütemények, hűs italok, társasjátékok és persze zeneszó mulattatta az utcabelieket. De nem csak a feszített munka miatt elhidegedő felnőttek tartják fontosnak, hogy mindenkit megismerjenek az utcában.

A várbalogi utca lakói évente megtartanák ezt az utcai bulit, de remélik, hogy a példa ragadós, és több jánossomorjai utcában kapnak az ötleten.

HT

-hirdetés- -hirdetés-