Kategória - Iskolák

Kertépítő iskolások

Folytatódott a Klafszky Katalin Tagiskola udvarának megszépítése. Nyáron a térkövezés és tereprendezés zajlott, az udvar szépítésébe pedig most fogtak bele a diákok, szülők, tanárok közösen. Mintegy 80 fő gyűlt össze pénteken délután, hogy a jó időt kihasználva, szebbé varázsolják környezetüket. A...

Győzelem nem idegenben

Igazán jól ismernek minket testvér-településünkön, Nagyfödémesen. A csütörtöki, hagyományos helytörténeti diákversenyen ugyanis nagy fölénnyel a nagyfödémesi tanulók csapata diadalmaskodott. A sikernek persze nemcsak ők, hanem az összes helyi iskolás, szervező is örült, hiszen a vetélkedő sokkal...

Határtalanul összetartozva

A felvidéki kitelepítés tragédiájában hozzánk kötődő települések és a felvidéki magyarság fontos emlékhelyei voltak a fő céljai általános iskolánk három hetedik osztályának, akik a Határtalanul a Felvidéken pályázati forrásból járhatták be e vidéket, osztályfőnökeik és kísérő tanáraik segítségével...

Elballagtak a végzősök

Pénteken és szombaton megható ballagási ünnepségek zajlottak, ahol a város és az intézmények kiváló vagy kiemelkedő nyolcadikosait is díjazták. De előtte még a vidám ballagás örömteli pillanatait is megélték a diákok. Színes maskarákban nagy hangzavart csapva búcsúztak pénteken délelőtt az...

Mi lesz veled Tanoda?

Megszűnhet a jánossomorjai Tanoda. A hátrányos helyzetű vagy segítségre szoruló gyermekek esélyteremtését célzó program két és fél éve dolgozik helyi diákokkal Jánossomorján, párhuzamosan az újrónafőivel. Nemcsak a tanulásban támogatják őket, hanem programokat is szerveznek, közösséget is építenek...

Bál az iskola körül

Nyitótánccal, feldíszített bálteremmel és jó hangulattal várta a bálozókat a központi iskola szülői munkaközössége, akik először rendeztek idén bált az iskola szülőinek, támogatóinak összefogására, illetve, mint kiemelték, hogy példát mutassanak a színvonalas rendezvényszervezésre. A Tititá...

Csúcstámadó létszámban

95 fős jánossomorjai csoportja hódította meg az Alpok ismerős lankáit múlt vasárnaptól szerdáig. Az elmúlt évekhez képest magas létszám újra a kezdeti évek több mint százfős csoportjait idézte. Köztük idén 28 diák csatolt fel, velük három csoportban foglalkozott az 5 kísérő pedagógus, akik mellett...

Keringő az ifjúkorba

A kisdiákból kamasszá válás egyik szimbolikus pillanatát élhették át a diákok, és persze az őket végigkísérő tanárok és szülők, hiszen mindkét iskola farsangi báljának fénypontja a végzősök keringője volt. Így volt ez a központi felső farsangján is, pénteken, a művelődési házban. A mára hagyománnyá...

Másfél millióból tovább

Önkormányzati támogatásból folytatódik a jánossomorjai tanoda programja. Mint ismert, a különböző nehézségekkel birkózó gyermekek esélyteremtésével foglalkozó tanoda októberben fejezte be kétéves munkáját. Zárórendezvényén az iskolák, a településvezetők, országgyűlési képviselőnk, illetve a...