A kisdiákból kamasszá válás egyik szimbolikus pillanatát élhették át a diákok, és persze az őket végigkísérő tanárok és szülők, hiszen mindkét iskola farsangi báljának fénypontja a végzősök keringője volt.

Így volt ez a központi felső farsangján is, pénteken, a művelődési házban. A mára hagyománnyá vált fellépésen már nem a kisdiákokat, hanem a szinte kész felnőttek láthatják egy pillanatra a diáktársak és tanárok, na meg a főpróbán a szülők is. De az ifjúság mérföldköve az is, amikor már meg kell érinteni, vezetni kell a táncpartnert az elegáns keringő közben. A készülés és az előadás is nagy élmény a diákoknak, még akkor is, ha sokan ódzkodtak tőle. Voltak, akik nem vállalták a táncot, helyettük alsóbb osztályokból jöttek jelentkezők, illetve több lány is fiú lépést táncolt a fellépés érdekében.

Galéria a képre kattintva!

Az alsóbb osztályok sem tétlenkedtek. Az idei feladat az volt, hogy vicces jelentben egy-egy foglalkozást mutassanak be.

A bált az iskola, a szülői szervezet és a diákönkormányzat közösen szervezi évről évre. A diákok sok szervezőmunkát végeznek. A bálon sütemények, szendvicsek sorakoztak, sokan küldtek be finomságokat és sok szülő is segített az előkészületekben.

A gyerekek számára a tombola is mindig izgalmas szórakozás, kivált annak, aki el is nyer valamit a felajánlott sok ajándékból.

Aztán persze a legjobban várt buli következett. Voltak, akik énekeltek is a színpadon, de a legtöbben a táncparkettet célozták meg. Mindenki kipróbálhatta a táncmozdulatokat, eleinte még bátortalanul, aztán a kedvenc slágerek megszólalásakor már inkább a bulira figyelve.

 

Szentpéteri táncoslábúak

 

A Klafszky-tagiskolában hagyományosan kiváló jelmezek felvonulásával indult a farsangi bál szombaton délután. Itt évről évre ötletes, remek maskarák mutatkoznak be, amit legtöbbször a családok maguk készítenek, ami legalább annyira fontos, mint a későbbi felvonulás. Láthattunk varázslókat, mesefigurákat, ötletes eszközöket, virágcserepeket és számos más érdekes, ügyes jelmezt. A versenyzőket zsűri értékelte, a legjobbak pedig ajándékokat kaptak.

Az iskola ilyenkor köszönti az új elsősöket és a ballagásra készülő nyolcadikosokat is. Ez szimbolikusan úgy történik, hogy a ballagó szalagot az elsősök tűzik fel a végzősökre, míg tőlük vidám gólyacsőrt kapnak a legkisebbek. A közös tánc pedig megható és vidám is volt mindenki számára
Az osztályok vidám műsorokkal is készültek a többieknek. De a tanári kar is táncos előadással mulattatott mindenkit, bajor néptáncot adtak elő.

Galéria a képre kattintva!

 

A nyolcadikosok ballagása itt is a legfontosabb pillanat volt. A keringő mindenki számára megható volt, és pár pillanatra szinte felnőttként mutatta meg a ballagókat, akik nemrég még gólyacsőrt viseltek ugyanitt. A tánc mögött sok próba rejlik, de voltak, akik egész megkedvelték ezt a mozgásformát. A szép pillanatok után azonban itt a buli következett, estig táncoltak a diákok, voltak, akik tanáraikkal együtt ropták.

 

 

-hirdetés- -hirdetés-