-hirdetés- -hirdetés-

Megszűnhet a jánossomorjai Tanoda. A hátrányos helyzetű vagy segítségre szoruló gyermekek esélyteremtését célzó program két és fél éve dolgozik helyi diákokkal Jánossomorján, párhuzamosan az újrónafőivel. Nemcsak a tanulásban támogatják őket, hanem programokat is szerveznek, közösséget is építenek. Számos gyermek tanulását, továbbtanulását tudták már segíteni, a programban közel 60 gyermek vett rész eddig. Tavaly, a program két évet lezáró helyi rendezvényén több politikus, köztük Dr. Nagy István országgyűlési képviselő, agrárminiszter is bejelentette, a Tanodákra szükség van. Most azonban városunkban mégis megszűnhet a program.

A probléma lényege, hogy városunkban a rászoruló gyereket tekintve jelenleg nincs meg a megfelelő létszám egy Tanoda indításához – illetve az ahhoz szükséges pályázat elnyeréséhez. (Korábban a helyszín is felmerült gondként, mert a program eredetileg iskolán kívüli foglalkozásokban gondolkodik, de az iskola délutáni helyszínként mégis elfogadhatóvá vált.)

“Ki viszi át a fogában tartva…”

Ám mindez nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan gyerekek, akiknek nagy segítség lenne a foglalkozás, hiszen most is többen, közel húszan járnak az iskola utáni foglalkozásokra. A jánossomorjai tanodásokat az újrónafői tanoda fogadná, ám ehhez oda és vissza is szállítani kellene őket, amit jelenleg nem tudnak megoldani a szervezők. Így valószínűleg nyártól támogatás nélkül maradnak a helyi gyerekek.

Fél éve Jánossomorja Város Önkormányzatának támogatásából folynak a foglalkozások úgy, hogy a nevelők, pedagógusok önként, társadalmi munkában foglalkoznak a gyerekekkel, ez azonban már csak nyárig folytatható. A nevelők még utolsó segítségként iskolakezdő csomagot és iskolatáskát szereztek be a gyermekeknek. A tanoda már a minisztériumhoz is fordult segítségért, eddig azonban nem kapott választ. Egy sofőr és egy kisbusz megoldaná a problémát, erre azonban nincs forrása a Tanodának. Jánossomorja Város Önkormányzata szeretné a program folytatását, ám jelen pillanatban kapacitása nincs arra, hogy megoldja a gyermekek szállítását. Mégis remélik, hogy a nyár folyamán sikerül közös megoldást találni az őszi újrakezdésre, közölte Lőrincz György polgármester.

JTV – HT

 

Instagram

Instagram has returned invalid data.