24 nyolcadikos ballagott el a Klafszky-iskolából. A szombati ünnepség bensőséges pillanataiból a tanárok és a nyolcadikos osztály is énekekkel vette ki a részét. A Jánossomorja Kiváló Tanulója díjat idén Kelemen Erik kapta. Egy nyolcadik osztályt búcsúztatott a körzeti iskola szentpéteri tagintézménye szombaton. Az iskolától Cser Csaba kiemelkedő szorgalmáért, Jakab Patrik pedig közösségi munkájáért kapott könyvjutalmat. Három jótanulónak, Jakab Patriknak, Takács Kristófnak és Kelemen EriknekWennesz József Károly az iskola alapítványa nevében adott át oklevelet. Kelemen Eriknek ítélte az...
Szerző: JTV
Ha nem is vének, de az általános iskola legidősebbjei, a nyolcadikosok vettek tegnap búcsút Szentjánoson első iskolájuktól. 53 ballagót indított útjára idén az intézmény. Az utolsó olyan évfolyam hagyta el a szentjánosi iskolát, amely három osztályból állt, jövőre már csak kettőt búcsúztatnak. (A mostani hetedikesek 44-en vannak.) A ballagók közül 15 diák folytatja tanulmányait gimnáziumban, 19-et vettek fel szakközépiskolába, és húszan járnak szeptembertől szakmukásképző iskolába. Tizenkét nyolcadikos volt nyelvizsgázni idén, közülük hatan még várják az eredményt, a másik hat sikeres...
Legkésőbb július 13-ig beadja lemondását Áder János, választókörzetünk országgyűlési képviselője, miután június 7-én európai parlamenti mandátumot szerzett a Fidesz-KDNP listáján. Ő az egyetlen olyan új Uniós képviselő, aki korábban egyéni körzetben szerzett országgyűlési mandátumot, így csak az 5-ös választókörzetben tartanak időközi választásokat. Ennek időpontját az Országos Választási Bizottság írja ki a lemondást követő négy hónapon belül. A legtöbb pártnak még nincs jelöltje a voksolásra, annyi biztos, hogy a FIDESZ Magyar Polgári Párt Csorna alpolgármesterét, Gyopáros Alpárt indítja...
Öngyilkossági kísérletet fékeztek meg a helyi rendőrök: két alkalommal is megpróbált a vasúti sínekre feküdni egy helyi fiatalember múlt héten. Értesüléseink szerint elsőként a vasúti átjárnál tapogatta a síneket, figyelve az érkező tehervonatot, de ott a járókelők lebeszélték. Később a vasútállomáson próbálkozott újra. Itt a vasútállomáson dolgozó forgalmistának tűnt fel a sínek között kóválygó férfi, és értesítette a rendőröket. A helyi járőrök a helyszínre érve megpróbálták lebeszélni szándékáról a sínekre feküdni akaró férfit, és kisvártatva sikerrel is jártak. Értesítették az orvost is...
A város is elbúcsúzott a végzős nyolcadikasoktól, még a hétvégi ballagások előtt. A jókívánságok mellett szimbolikusan egy-egy tollal bocsátotta útjára Jánossomorja a kirepülő diákokat. Csütörtök délelőtt a művelődési ház nagytermében köszöntötte Dr. Kurunczi Károlypolgármester és Póczáné dr. Kovács Zsuzsannajegyző a négy nyolcadikas osztály diákjait az önkormányzat és a hivatal nevében. A diákok is megköszönték, az évek során kapott támogatást, és megköszönték a biztonság érzését is, amit a város segítsége nyújtott számukra, mind a tanulást, mind az élet mindennapjait tekintve. Az ünnepségen...
Jubileumot ünnepelt a nagyfödémesi és jánossomorjai nyugdíjas klub. 1999-ben jött létre ugyanis a két társaság azóta is virágzó barátsága, ami az első lépést volt ahhoz, hogy a két település mára testvérkapcsolatot ápol egymással. Az Életet az éveknek – Balassi Bálint Nyugdíjas Klub és a Nagyfödémesi Aranyeső Nyugdíjas Klub tagjai tíz éve indították útra baráti kapcsolatukat. Az ötlet még a kitelepítés 50. évfordulóján, 1998-ben merült fel Nagyfödémesen, két tag, a födémesi Matkovics Antalné Ancsi néni, és a jánossomorjai, egykor födémesről kitelepített Vajda Gyuláné Zsófi néni részéről. Nem...
Több késszúrással csendesítette el szomszédja ugató kutyáját egy férfi szombaton az Iparos utcában. A rendőrségtől megtudtuk, a férfi már többször megfenyegette a gazdát, megöli a kutyát, ha az továbbra is ugat. A kistermetű kutyát szombaton támadta meg a férfi és több késszúrással végzett vele. A rendőrséget kora este hívták az esethez. Mint megtudtuk, az állatot megölő, a rendőrség előtt már korábban is ismert férfi, többször megfenyegette már a vele közös udvarban lakó szomszédot, csendesítse el az ebet, különben leszúrja. Ilyen esetben állatkínzással vádolható a tettes, melyért akár három...
Az országosnál is magasabb arányban szerzett többséget a FIDESZ-KDNP listája a jánossomorjai szavazatok közül a vasárnapi Európai Parlamenti választáson. Helyben gond nélkül zajlott a voksolás, különleges esemény nem történt. Az összesített eredmény szerint a FIDESZ-KDNP 937-tal 63,85 százalékot, az MSZP 220 szavazattal 15,01 százalékot, a JOBBIK 207 szavazattal 14,12 százalékot, az MDF 54 szavazattal 3,68 százalékot, az SZDSZ 22 szavazattal 1,50 százalékot, a LEHET MÁS A POLITIKA HUMANISTA PÁRT is 21 szavazattal 1,43 százalékot, a Munkáspárt 5 szavazattal 0,34 százalékot, és az MCF ROMA...
Összesen 54 óvodás ballagott el a hétvégén az Aranykapu Óvoda helyi tagintézményeiből. Az országos óvodai programban ugyan nem szerepel a ballagás, ám a helyi intézményekben ez régi hagyomány. A elmúlt években a ballagók létszáma intézményenként ingadozott ugyan, de összességében nem változott Jánossomorján. Péntek délután Pusztasomorján egyetlen nagycsoportostól köszöntek el a társak egy évzáró műsort keretében. Este a szentjánosi központi óvodában gyűltek össze a rokonok, szülők, ahol 34 nagycsoportos ballagott. Szombaton pedig 19 péteri ovis vett búcsút a játékoktól, hogy jövőre az iskola...

