-hirdetés- -hirdetés-
A polgármesteri hivatal hamarosan befejeződő felújítása során nemrég megszépült az okmányiroda is. Az új jogszabályi változások miatt ugyanakkor több újítás is fogadja a lakosságot: Az útlevelekbe például már ujjlenyomat is kerül, és első személyi igazolványukat ingyenesen kaphatják meg a gyerekek.

Az Uniós előírásoknak megfelelően június 28-ától kizárólag ujjlenyomatot is tartalmazó útlevelet lehet igényelni az okmányirodákban. Gyermekeknek hat éves korig változatlanul három, míg a következő évekre öt évig érvényes úti okmány igényelhető. A felnőttek továbbra is választhatnak öt, illetve tíz éves érvényességi idő között. Az ujjlenyomatot is tartalmazó úti okmány drágább lett, felnőtteknek például az öt éves 7500, a 10 éves pedig 14 ezer forintba kerül. A régieket viszont nem kell lecserélni, azok a megadott ideig az új azonosító nélkül is érvényesek.

Az útlevél mellett a személyazonosító igazolvány igénylésének jogszabályi feltételei is megváltoztak. dr. Lóránt István aljegyző elmondta: –„A személyazonosító igazolvánnyal kapcsolatban fontos változás, hogy 14 éven aluli gyermekek részére is lehetőség nyíilk személyi igazolvány igénylésére, és az igénylés illetékmentes. Ez azért fontos, mert így a 14 éven aluli gyermekeknek már nem kell útlevelet kérni, és így ingyenessé válik a külföldre utazásuk.”

Személyazonosító igazolvánnyal egyébként az Európai Unión belül utazhatunk, de például a nem uniós Horvátországba vagy Norvégiába is elegendő. A svájci határt viszont csak útlevéllel vagy csak kártyaformátumú személyivel léphetjük át. Ám ne feledjük, hogy az új személyi igazolvány csak a lakcímkártyával együtt érvényes.

Ezekről a változásokról valamint a részletes szabályokról Jánossomorja város honlapján is tájékozódhatnak, illetve telefonon vagy személyesen az okmányirodában is érdeklődhetnek.

Az Új Magyarország programban 50 milliós támogatást nyert a város a hivatal épületének korszerűsítésére, amiből az okmányiroda is megszépült. Hamarosan a teljes épület felújítása befejeződik, mintegy kilencven millió forintból, így ügyfélcentrikusabbá, és akadálymentessé is válik a polgármesteri hivatal.

I-V.V.