Szinte minden hajóban akadt kinek szurkolni a jánossomorjai evezősökért szorítóknak: Rengeteg jánossomorjai lapátolta a vizet a hétvégi mosonmagyaróvári vízi karneválon. Nemcsak a cégek, intézmények egységeiben rajtoltak el városunk lakói, de két jánossomorjai üzem, az AMB és a Dr. Oetker csapata is sikerrel szerepelt a sárkányhajó versenyekben. A péntektől vasárnapig tartó rendezvény első napján az osztrák Királyhidáról Mosonmagyaróvárig túráztak a résztvevők. A másnap induló, kétnapos evezős versenyt idén már ötödik alkalommal rendezte meg a mosonmagyaróvári vízi sport egyesület. Még...
Szerző: JTV
Átadták az Unió soros elnökségét – Várbalogon is. A féléves soros Uniós vezetést Magyarország után Lengyelország kapja meg júliustól. A nemzetközi ceremóniák mellett egy Várbalogon élő lengyel baráti társaság is rendezett egy jelképes átadó ünnepséget, ahol a település vezetőitől vették át az elnökséget. Lengyel és magyar nyelven egyszerre hangzott fel az Európai Unió himnusza szombaton kora este Várbalogon. A település korábbi és jelenlegi polgármestere a két nemzet összetartozását szimbolizáló műalkotást vehettek át a lengyel féltől, és maguk is hasonló műalkotást adtak. Ezzel a gesztussal...
Remélhetőleg elűzték a betegséget és meghozták a szerencsét a Szent Iván éjszakáján összegyűlő jánossomorjaiak. A Tititá Néptánccsoport és a Társaskör kerékpáros klubja idén közösen rendezte a táncházzal és éjszakai lámpás biciklizéssel egybekötött ünnepséget. Péntek este először a hagyományőrző tűzugrás, majd a Tititá néptánc együttes táncháza mozgatta meg a Szent Iván éjszakáját ünneplőket, a Művelődési Ház udvarán. Szent Iván éjszakája a nap és a fény diadalának ünnepe, a tűzgyújtás pedig a termékenységet, a termés bőségét szimbolizálja.. A pogány hagyomány szerint, aki átugorja a...
Az egyházi és világi életben is megünneplik a búcsúkat az elkövetkező napokban. Többszázéves hagyomány, hogy a templomok védőszentjei előtt tisztelegnek ekkor a település lakói, nem csak misékkel, de búcsúkkal, vidámsággal is. Az úrnapi körmenetet is vasárnap tartották. Bár Keresztelő Szent Jánost 24-én ünnepli az egyház a szentjánosi hívek vasárnap délelőtt köszöntötték misével a templom védőszentjét. Szentpéteren hagyományosan Péter Pál napján ünneplik Péter apostolt, a szentmisét itt 29-én, szerda délelőtt 10-kor tartják majd. A mulatság a sportpályán várta, főként a legkisebbeket...
A megyei első osztály legsikeresebb labdarúgói a jánossomorjaiak: Négy tapsot söpört be a JSE négy labdarúgó korosztálya a vasárnapi zárónapon. Az ifik és a nagycsapat az utolsó bajnoki mérkőzéseken lépett pályára, a serdülők és az öregfiúk pedig ünnepélyes díjátadón vettek részt a többszáz fős közönség előtt. Nem elsősorban a lejátszandó mérkőzéseké volt a főszerep a megyei első osztály záró fordulójában vasárnap. Már korábban tudni lehetett, hogy a JSE felnőtt labdarúgó csapata ismét ezüstérmes lesz, az ifik pedig bajnoki címet ünnepelhetnek. Talán ennek az ünnepi hangulatnak is...
Jánossomorja – Koroncó labdarúgó mérkőzés összefoglalója – 2011.06.19.
JTV Híradó 2011/24 – 2011.06.19.
Idén először Jánossomorján is megünnepelte a múzeumok éjszakáját a Kozma Galéria szombat éjjel. Szokatlan tárlatvezetéssel, zenével és kézműveskedéssel várta visszatérő vendégeit a művészeti galéria, de a jövőre megnyíló helytörténeti gyűjteményre is szerették volna felhívni a figyelmet. Szokatlan fényben, szokatlan oldalról megmutatott, megszokott tárgyaink. Különleges tárlattal és hangulattal fogadta a látogatókat a Kozma Galéria szombaton éjjel, a múzeumok éjszakáján. A műterem apró tárgyait helyezték szó szerint más megvilágításba a szervezők, kicsit máshogy elénk állítva egy-egy...

