A megyei első osztály legsikeresebb labdarúgói a jánossomorjaiak: Négy tapsot söpört be a JSE négy labdarúgó korosztálya a vasárnapi zárónapon. Az ifik és a nagycsapat az utolsó bajnoki mérkőzéseken lépett pályára, a serdülők és az öregfiúk pedig ünnepélyes díjátadón vettek részt a többszáz fős közönség előtt.

 

Nem elsősorban a lejátszandó mérkőzéseké volt a főszerep a megyei első osztály záró fordulójában vasárnap. Már korábban tudni lehetett, hogy a JSE felnőtt labdarúgó csapata ismét ezüstérmes lesz, az ifik pedig bajnoki címet ünnepelhetnek. Talán ennek az ünnepi hangulatnak is köszönhető, hogy a gyülekező viharfelhők ellenére, több mint háromszáz néző látogatott ki a pályára – nagyobb részük inkább a felnőtt csapat játékára volt kíváncsi, pedig, mint utólag kiderült, az ifimeccs eseménydúsabb volt.
Kibérelt második hely
A Koroncó elleni mérkőzésre már nem pörögtek fel annyira a kék-fehérek, mint tették ezt néhány igazi rangadón. Most azonban nem is volt szükség a pontokra. A bajnoki tabellán légüres térben tanyázott a JSE már hetek óta. Előttünk a bajnok Győrszemere öt, míg a bronzérmes Petőháza mögöttünk tizenkét ponttal végzett. Az izgalommentes szezonzáró végére azért komoly fegyvertény, hogy a mieink megőrizték hazai veretlenségüket, ha a Koroncót is legyőzték volna, ez a mutató száz százalékos lenne a 2010/2011-es idényben.

A vendégek harmadik percben lőtt góljára Ékes még az első negyedórában válaszolt, innentől a helyzetek szinte eltűntek. Először Cseri sérülése borzolta a kedélyeket, akit le is kellett cserélni, helyére Hegedűs állt be. Ezután a mieink mutatták a játék keményebb oldalát, elsőként Szalai, majd Némedi sárgult be. A második félidőben a mieinknek mindössze két helyzetre futotta, az elsőt Sebők hagyta ki a kapu torkából, majd Szeitz fejesénél Tóth kapus védett, és akrobatikus mozdulata után perceken át ápoltatta magát a pályán – ezt egyébként a mérkőzés során többször is megtette. A meccslabdát végül Kürti hagyta ki, egy beadásra érkezve a kapunk előtt lyukat rúgott.
Még ha a mutatott játékért nem is, a bajnoki szereplésért jól megérdemelt vastaps közepette vehette át a második helyért járó kupát az alkalmi csapatkapitány, Mikhely Zoltán. A házi gólkirály Nagy és Cseri lett, 13-13 góllal, a csapat pedig a hazai veretlenségen kívül abban is kiemelkedett a megyei első osztály mezőnyéből, hogy messze a legkevesebb gólt kapta harminc meccs alatt. A mieink huszonkettőt, a bajnok Győrszemere harminckettőt.

„Aranyeső a szép kis házra, aranyeső az ifistákra jaaj…”
Bár Zalka Péter tanítványai nyolcvan percen át nélkülözni kényszerültek a csapatkapitány Rédai Tamást, így is gond nélkül, 5-1-re lépték le a vendég koroncói csapatot. A meccs végeredményétől függetlenül bajnokságot nyerő U19-es csapat góljai nagy részét kontrákból szerezte, kihasználva a támadók gyorsaságát. A meccs után Szűcs Kristóf gólkirályi címet is ünnepelhetett, harminckilenc találattal. A Petőházával szoros véghajrát vívó kék-fehérek 172 lőtt góllal, +126-os gólkülönbséggel végeztek az első helyen, három ponttal megelőzve az ezüstérmest.
Öregfiúk arany, serdülő ezüst
A JSE legidősebb korcsoportja, az öregfiúk csapata ismét körzeti bajnokságot nyert, az ezért járó díjat a főmérkőzés félidejében vehették át a játékosok. A serdülőknek talán rossz időpontban, a ballagások idején rendezték a kapuvári döntőt, ahol végül a második hellyel kellett beérnie az egyébként esélyes jánossomorjai gárdának.
Sikeres év
Ha összevetjük a bajnoki tabellákat, a hivatalos, kötelezően indítandó csapatok eredményeit tekintve a JSE a megye legeredményesebb egyesülete, az U19-es arany, valamint a felnőtt és a serdülő alakulat ezüstérmével.
Prátser
-hirdetés- -hirdetés-