Szerző: JTV

Polgármester Lőrincz György

Lőrincz György nyerte a polgármesteri választást Jánossomorján. A nyolc képviselőtestületi tagból hatan vettek részt eddig az önkormányzati munkában, két új képviselő szerzett mandátumot. A vártnál alacsonyabb 44,5 százalékos részvétellel, és rendkívüli esemény nélkül zárult városunkban a voksolás. 2010-ben 36, 2006-ban 46 százalékos volt a részvétel.     A győztes a JTV élő választási műsorában köszönte meg a támogatást, és beszélt arról, hogy az együttműködésre és a párbeszédre helyez nagy hangsúlyt a jövőben. Mindenkivel közösen szeretne dolgozni, az együtt meghatározott...

JTV Híradó 2014/41 – 2014.10.12.

Vasárnap választott a város | Október hatodikai ünnepség | Üzem- és raktárcsarnok épül | Ovibusz Jánossomorján | Sikerek ellenére megszűnhet a lovasterápia | Rascals szezonzáró

Ameddig a takaró ér

Folytatná az eddig jellemző takarékos gazdálkodást Wennesz József Károly polgármesterjelölt és képviselőjelölt. Több más mellett ezt emelte ki a héten tartott lakossági fórumain. A másik két településrész után szerdán Szentpéteren, a Hanság Borozóban tartott lakossági fórumon a jelölt ismertette a megjelentekkel programjának elemeit, főbb célkitűzéseit. Legfontosabb számára, hogy a város pénzügyi biztonsága megmaradjon. Az előző testület takarékos volt, és ezután is annak kell lennie, mondta. Wennesz József Károly kiemelte, nem ígér feleslegesen, hisz vannak dolgok, amiket a rendelkezésére...