Beszédes kevesek a közért

A város közös kérdéseit beszélték meg a közmeghallgatáson. Felmerült a zöldhulladék-gyűjtés, a forgalomelterelés és az útjavítás kérdése is. Bár mindenben nem sikerült dűlőre jutni, abban mindenki egyetért, hogy a megoldás felé mutató, eredményes beszélgetést hozott a közmeghallgatás.

A fontos idei tervekkel kezdte a közmeghallgatást Lőrincz György polgármester a művelődési házban. Több biztonsági kamerát helyeznének ki, megindul hamarosan a szikkasztóárkok ásása a veszélyes utcákban közel négy millió forintból. A teljes város csapadékelvezetési tervének kidolgozása is megindult, e téren pályázati forrásból szeretné rendezné a viszonyokat a ciklus végéig az önkormányzat. Hamarosan a járdaépítés is elkezdődik az elhanyagoltabb részeken, 10 millióból – bár a polgármester hozzátette, a teljes járdafelújítási program százmilliós tételt jelentene, erre szintén pályázna a város.

 

 

A beszámoló után a kérdések következtek. Bár kevesen jöttek el, fontos kérdések merültek fel, a párbeszéd építő volt a polgármester szerint. A város eddig egy közmeghallgatást tartott, most félévente rendeznének egyet.

Voltak, akik örömmel fogadták a 86-os út átmenő kamionforgalmának elterelési lehetőségét, és azt, hogy a városvezetés a megyei politika támogatását is megszerezte.

A legaktuálisabb kérdés természetesen a vasúti átjáró és a 86-os főút egybeérő felújítása volt, ami óriási gondokat okozott. A polgármester elmondta, a két kivitelező későn értesítette az önkormányzatot, keveset tudtak tenni.

 

A buszforgalom lehető legjobb rendezését is az önkormányzat végezte el.A kérdező ugyanakkor ilyen esetekben sokkal harcosabb önkormányzati fellépést szorgalmazott. Ezt azonban akadályozta, hogy a 86-os főút állami kezelésű. A terelőút rossz állapotára azonban rávilágított az eset, ennek felújítását éveken át leszavazta a testület. Most ez lesz a legfontosabb, mondta a polgármester. Pályáznak az út új burkolatára, de a Felsőlókert és a Klafszky utca is az idei célok között szerepel.

 

Volt, aki a zöldhulladék-szállítás új rendszerét vizsgálná felül. Kifogásolta a kis kukákat, illetve azt, hogy a lebomló zsákokért fizetni kell.A polgármester beszámolt róla, a várost a törvény és a szolgáltató rossza anyagi helyzete is kényszerhelyzetbe hozta, ám a gyakoribb elszállítást már kérvényezte. Ha hetente szállítanák el a zöldhulladékot, az már nagy könnyebbség lenne. Ezt remélhetőleg hamarosan megtárgyalják az illetékesek.

De helyi szinten is tennének a megoldásért. Heteken belül önkormányzati zöldhulladék-feldolgozó nyílhat a hulladékudvar mögött, ahová mindenki korlátlan mennyiségben, ingyenesen szállíthat zöld hulladékot, amit aztán itt darálnak és hasznosítanak majd.

JTV

-hirdetés- -hirdetés-