Csak a létszám csökkent, a lelkesedés nem az idei gólyabálon. A diákönkormányzat által szervezett hagyományos felsőssé avatáson egy jánosi és egy péteri osztályt fogadtak ünnepélyesen maguk közé a felsős évfolyamok. Az eddigieknél kevesebb osztály, de nagyon szoros eredmény jellemezte a pénteki gólyabált a kultúrházban, ahol a központi 5A és a Klafszky Tagiskola ötödikesei versenyeztek az arany és ezüst gólyáért. A jánosiak a 101 kiskutya mindennapjaiba engedtek bepillantást, az extravagáns Szörnyella de Frász irányításával. A péteri tanulók egy sokszínű, vidám osztályt mutattak be, egyedi...
Szerző: JTV
A küzdelmes meccsek után a baráti hangulat, a játék és finom falatok vették át a főszerepet múlt szombaton, az idén megújult Rascals baseball pályán. A hagyományos családi délutánon a játékosok és szurkolók együtt idézték fel a szezon legemlékezetesebb pillanatait. Azokból pedig bőven akadt. A felnőtt együttes ezüstérmet szerzett a kupában, és a végsőkig harcban állt a bajnoki rájátszás elődöntőjében az Érd ellen. Itt végül idegenben alulmaradt a csapat, de a bronzérmet sikerült megszerezni az Óbuda otthonában. Az utánpótlás együttesek is kiváló szezont zártak. Az U10-es és U12-es csapat is a...
A zöld gondolat akkor hatásos igazán, ha beépül a mindennapjainkba. Erre mutatott rá a Jánossomorjai Városi Könyvtár az elmúlt napokban, az Országos Könyvtári Napok keretében, amely idén a környezetvédelemre hívta fel a figyelmet. Múlt szerdán a bevásárlási hulladékokat csökkentő zsákokat varrhattak az érdeklődők. Ehhez maradék anyagokat használtak fel. A zsákok szabásában, és a varrógépek kezelésében is kapott mindenki segítséget. A hulladékok csökkentéséhez jelentősen hozzájárul, ha csomagolásmentes szemlélettel vásárolunk, amiben egyre több üzlet partner is a környéken. Fotó: Városi...
Otthonában, szerető családja körében köszönthette a város 90 éves polgárát, Takács Lajost a születésnapján. Több éve hagyomány, hogy az önkormányzat személyes látogatáson gratulál 90 éves lakóinak, átadva Jánossomorja és mellette a magyar miniszterelnök gratuláló emléklapját is. Az okleveleken túl kis ajándékokkal is kedveskednek a szép kort megérteknek ilyenkor. Takács Lajos családjához Lőrincz György polgármester látogatott el Lacknerné Fördős Klára művelődési ház igazgató társaságában. Takács Lajos a Szigetközből költözött Mosonszentjánosra, a hatvanas években, szép emlékekkel telve...
Adakozó összefogás indult a mosonszentjánosi templom külső felújításáért. Az 1769-ben épített, barokk stílusú Keresztelő Szent János templomot az elmúlt években több beavatkozással is igyekeztek rendbe hozni: víztelenítették a falakat, felújították a belsőt és a padozatot. 2017-ben az erősen leromlott homlokzat egy része le is szakadt. A külső restaurálás érdekében most az önkormányzat támogatásával a helyi cégeket is megkereste az egyház. Hat vállalkozás támogatta a felújítást, összesen közel 6 millió forinttal, de kétmillió forintot gyűjtöttek eddig a templom hívei, ötmilliós támogatást...
Sportteljesítményeiben országos színvonalú eredményeket, meglepetéseket és regénybe illő befutót is hozott az ismét elrajtolt Hanságfutás, de a közösségi megmozdulás ereje is nagy volt, ami tovább is éltetheti a sporteseményt. A 2017-ben indult tömegsportrendezvény akkor az 1956-ban a Hanságon át menekülők előtt tisztelgett az útvonallal. A táv és a táj pedig annyira elnyerte a versenyzők tetszését, hogy helyi sportszeretők idén folytatták a programot a város támogatásával. Október 5-én, szombaton délelőtt újra rajthoz álltak a versenyzők a sportcsarnok előtt és nekiiramodtak a Hanságnak...
Két fronton is szoros eredményeket hoztak a vasárnapi választások városunkban. A polgármesteri címért három induló szállt harcba, ahol szoros csata után az első két helyezett között csupán 157 szavazat döntött az elsőségről. Városunkat a következő öt évben is Lőrincz György polgármester irányítja, mögötte a második helyen Molnár Gábor végzett, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Dr. Kurunczi Károly állhatott fel. A régi-új polgármester mindenkinek megköszönte az eddigi munkát és pozitívan tekintett a jövőbe. A képviselői helyekért is komoly harc folyt az éjszaka folyamán, szinte...
Választás | Adakozás a templomért | 90 évest ünnepeltünk | Gólyabál | Zöld könyvtár | Baseball sikerek

