Ezúttal egy családi ház zárt udvarán parkoló két személyautót törtek fel ismeretlenek a Sport utcában csütörtökre virradó éjjel. Az éjszakai besurranások már-már sorozat-jelleget mutatnak, a rendőrség fokozottabb, de továbbra sem non-stop jelenlétet ígér a jánossomorjaiaknak.

Két, zárt udvaron parkoló személyautó üvegét törték be éjjel ismeretlenek és vettek ki onnan készpénzt, iratokat, egy, a Sport utca és az Ibolya utca kereszteződése közelében álló ház udvarán. Az iratokat a kert végében másnap megtalálták, ám a többtízezer forintnyi készpénz eltűnt. A rendőrség dolog elleni erőszak bűntettében indított nyomozást.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság illetékesétől megtudtuk, reagálni fog a rendőrség a napokban hasonló módszerekkel elkövetett besurranásokra. Babos László parancsnokhelyettes elmondta – „Nem fogjuk hagyni, hogy az ingatlanokra besurranjanak a bűnözők, erőteljesebben odafigyelünk e területre.” Kiemelte, a lakás és az udvar magánszférájának megsértése érzékenyen érint mindenkit, a napokban a Liget utcában, hasonló módszerekkel elkövetett bűncselekményeket gyorsan meg kell fékezni.
Bár a parancsnokhelyettes hozzátette, továbbra sem ígérhet 24 órás rendőri szolgálatot Jánossomorján, és továbbra is súlyozni kell majd a körzet fontos rendőri feladatai között. Ez azt is jelentheti, hogy a rendőrkapitányság, ahogy eddig, ezután is berendelheti majd a jánossomorjai rendőröket Mosonmagyaróvárra és környékére, kisegíteni az ottani kollégákat. Jánossomorján azonban számíthatunk éjszakai járőrökre, fokozottabb ellenőrzésekre.

HT
-hirdetés- -hirdetés-