Kategória - Hírek

Vadkármentők

Vadkármentők

A tavalyi vadászévben megnégyszereződött a vadak által okozott kár a környék földjein. Ezt mutatja, hogy a vadkár elhárításáért felelős helyi vadásztársaságnak több mint két és fél millió forintot kellett kifizetnie a gazdák felé az eddigi 5-600 ezer forint helyett. Erre a problémára is igyekezett...

Megújuló kápolna

Megújuló kápolna

Néhány héten belül befejeződhet a régi mosonszentjánosi temetőkápolna felújítása. 400 ezer forintos anyagköltséggel, két helyi vállalkozó felajánlásával készül el a szakrális emlék. A kápolna és a képoszlop felújítását még a 2009-es városi emlékévben határozta el az Emlékév Bizottság, két másik...

A nagyoknak ’48-ról

A nagyoknak ’48-ról

Megőrizni a nemzeti nyelvet és kultúrát, így tudunk a mindennapokban is hasznára lenni jövőnknek. Erre mutatott rá Luka Jánosönkormányzati képviselő március 15-i ünnepi beszédében. A műsort a központi iskola tanulói adták, idén pedig a Hármashalom előtt tisztelegtek a felvonulók. Megteltek a...

Játszottak a felnőttek is

Játszottak a felnőttek is

Szülők és gyerekek együtt játszottak a jánosi Aranykapu Óvoda családi napján szombaton. A vetélkedők a közösségépítést és a felhőtlen szórakozást is szolgálják. A rendezvény jótékonysági célú, az itt összegyűlt pénzadományokból kirándulást és zenei előadást is finanszíroz az intézmény. Batyuba...

Belőle nőttem én

Belőle nőttem én

A szülőföld iránti szeretetre nevelnek a helyi óvodák és iskolák március 15 ünnepségeikkel. Pénteken minden pedagógiai intézményben nemzeti színt öltöttek a gyerekek és megemlékeztek a 163 éve kezdődött forradalom és szabadságharcról. Minden óvodában a kicsik számára is érthető és érdekes műsorral...

Újabb terv a fiatalokért

Újabb terv a fiatalokért

Nagy problémát jelent városunkban a fiatalok elvándorlása, illetve az, hogy Jánossomorja nem elég ifjúságbarát település. Ez derült ki abból a felmérésből amit 2010 szeptemberében készíttetett Jánossomorja önkormányzata. Főként a legújabb ifjúsági koncepció tervezetének ismertetéséről szólt a...

Üzenet egykori iskolámból

Üzenet egykori iskolámból

smét napirendre tűzi az iskola-összevonást a képviselő-testület – ezzel az eredménnyel zárult a Klafszky-iskola megtartásáért szervezett szülői fórum. A tények azonban továbbra is változatlanok, anyagilag és pedagógiailag is az iskola-összevonás látszik kézenfekvőnek – hangsúlyozta a...

Túraútvonalak örökségeink mentén

Túraútvonalak örökségeink mentén

Madárerdőről az osztrák határig, a Menekülők útján az andaui hídig. Ezeket a kirándulóutakat is a térség értékeit összekötő túraútvonalak közé sorolná a Leader Egyesület. A térségfejlesztési szervezet a környék látványosságait fűzné egybe a helyi lakosok segítségével. Az egyesület csaknem egymillió...

Hagyomány a böjt előtt

Hagyomány a böjt előtt

Jelmezben búcsúztatták a farsangi szezont a német nemzetiségi önkormányzat tagjai a böjti időszak előtt egy nappal. A vidám beszélgetések mellett a közösség erősítése is fontos a szervezők számára. Hagyományos batyus estjükön a vacsoráról, és mellé az italról a résztvevők gondoskodtak, így az...

Háztűznéző

Háztűznéző

Valószínűleg saját kezűleg gyújtotta fel pajtáját egy jánossomorjai férfi kedd délelőtt. Úgy tudjuk, a férfi elkeseredésében lobbantotta lángra az épületrészt. Személyi sérülés nem történt, a lángokat a tűzoltók eloltották, a kár nem jelentős.   A 86-os főút kanyarulatában álló családi ház...