A szülőföld iránti szeretetre nevelnek a helyi óvodák és iskolák március 15 ünnepségeikkel. Pénteken minden pedagógiai intézményben nemzeti színt öltöttek a gyerekek és megemlékeztek a 163 éve kezdődött forradalom és szabadságharcról.

Minden óvodában a kicsik számára is érthető és érdekes műsorral idézték fel az 48-49-es események hőseit, a forradalmárokról és szabadságharcosokat. De a gyerekek a Hármashalomhoz és a kopjafához is ellátogattak, ahol az erre az alkalomra tanult énekek eldalolása mellett hagyományosan a korábban ide készített papírdíszeikkel is felékesítették az emlékműveket.

Az általános iskolásoknak is a hazaszeretetről üzent a március 15-i műsor, amit pénteken délelőtt tartottak a művelődési házban. Szokás szerint az iskolai műsor adja a 15-i városi ünnepség törzsét, azonban az előadás tartalmát meghatározni nem könnyű. Egyszerre kell, hogy szóljon a felnőttekhez, a felsős diákokhoz és az alsósokhoz is, akiknek még nem sok történelmi ismeretük van arról a korról. Bella Zsolt igazgató elmondta, ezért az a legfontosabb céljuk, hogy a hazaszeretetre, a közösséghez való ragaszkodásra neveljék a gyerekeket.

Az idei, Belláné Császár Edit rendezte műsor a táncot és a mozgást jól ötvözte a hagyományos műsorelemekkel. Az előadásban sokan közreműködtek, többek között az iskola énekkara is. Herman Antal Radnóti Miklós: Nem tudhatom című versét szavalta el, de jelenetekben és szövegekben is bepillanthattunk a 48-as események hátterébe.

Az előadást a város ünnepség keretében is láthatjuk, kedden 17 órától. Akkor Luka János képviselő mondd beszédet, majd utána fáklyásmenet indul a Hármashalomhoz, ahol az önkormányzat és a civil szervezetek helyezik majd el az emlékezés koszorúit.

HT

-hirdetés- -hirdetés-