Nem múlhat el karácsony Jánossomorján a hagyományos Apák-Fiúk Focitorna nélkül. A több mint öt éve folytatódó sorozatban ismét a már egyre inkább felnőtté váló ifjak győztek. Hat-hét éve gyűlnek össze helyi, focikedvelő családok a tornacsarnokban, hogy az év végi ünnepek alatt sort kerítsenek az...
Lista - december 2009
Első helyezést ért el a Körzeti Általános Iskola jánossomorjai diákja, Fördős Máté az Országos Evezős Diákranglista Verseny 13 éves fiú kategóriájában. Az éves sportsorozat lezáró díjátadót múlt héten tartották Budapesten. A három fordulóból álló versenyen Velencén, Budapesten és Szolnoki összesen...
Vasárnap reggelre megrongálták a város köztéri betlehemét. Ismeretlenek mindegyik lábát eltörve kitépték a helyéről a Kis Jézus mellett álló bárányt, eközben a jászolt is ellökdösték. A betlehemet felállító Kármentő Egyesületnél úgy gondolják, valakik jó ötletnek tartották, hogy körbelovagoljanak a...
Felsővezeték szakadt le a széltől a szentpéteri Temető utcában, pénteken este 16 óra tájban. A szikrázó, elszabadult kábel miatt utcákat is lezártak. A javítások miatt órákig áram nélkül maradt Szentpéter nagy része. A vezeték a péntek kora este érkező viharban szakadt le a széltől. Az áram alatt...
Ismeretlen feladójú e-mailként is értelmezhetjük a minket megszólító Jézust, amit van, aki megnyit és elolvas, van aki egyből kitöröl. Modern prédikációjával a szeretetre való nyitottság fontosságát is hangsúlyozta Czank Vilmos kanonok plébános a karácsonyi éjféli misén. A szertartás után a...
Az adventi időszak népszokásait mutatta be a Városi Karácsonyi Ünnepség műsora a művelődési ház színpadán, szerda este. A Boloct Színtársulat több művészeti csoport és szereplő összefogásával hangolta rá a karácsonyra a jánossomorjaiakat az ünnep előestéjén. Jól megfért egymás mellett, és...
Komoly eredményekkel és sok programmal a háta mögött zárult le a város 800 éves évfordulóját ünneplő idei emlékév. A sorozatot a keddi karácsonyi Canto Excolo koncert előtt zárta le szimbolikusan Dr. Kurunczi Károly polgármester a szentpéteri templomban. Egyben köszönetet is mondott az év során...
A szentpéteri templomban idén ismét a Canto Excolo Kamarakórus karácsonyi hangversenye varázsolt ünnepi hangulatot kedden este. A koncert előtt az adventi forgatag is gondoskodott róla, hogy a város lakóinak ne csak családi, hanem közösségi élmény is legyen a karácsony. A szentpéteri templomtéren...
Az útviszonyokhoz képest gyorsan hajthatott és megcsúszott autójával egy 49 éves férfi hétfőn este Albertkázmérpusztán. A személygépkocsi oldalával egy fának csapódott, újrónafői vezetője a helyszínen belehalt sérüléseibe. A Daewoo típusú személyautó Ausztria felől érkezett Albertkázmérpusztára 21...

