Komoly eredményekkel és sok programmal a háta mögött zárult le a város 800 éves évfordulóját ünneplő idei emlékév. A sorozatot a keddi karácsonyi Canto Excolo koncert előtt zárta le szimbolikusan Dr. Kurunczi Károly polgármester a szentpéteri templomban. Egyben köszönetet is mondott az év során segítő, közreműködő támogatóknak is.

A Canto Excolo Kamarakórus karácsonyi koncertje előtt Dr. Kurunczi Károly polgármester beszédében összegezte az elmúlt egy év munkáját, kiemelte a lakosság összefogását is a programokban. Az ünnepi előadás után a polgármester külön is megköszönte az áldozatos munkát mindazoknak, akik magánszemélyként, vagy szervezetek tagjaiként, időt és erőt nem sajnálva megszervezték az emlékév változatos programjait.

Az támogatást jól mutatja, hogy mintegy hetvenen voltak hivatalosak a koncert utáni koccintásra, ahol többek között emlékéremmel jutalmaztak a segítőket, programszervezőket, de azokat is akik nagyobb összeget áldoztak az emlékévre, például a műemlék-jegyek vásárlásároltak. Többek között a nyugdíjasklub, a Canto Excolo kamarakórus; a szavalók, színjátszók képviselői, de a művelődés terén dolgozók, az emlékév bizottság tagjai, és még sokan mások is megérdemelten fogadhatták a köszöneteket.

Dr. Kurunczi Károly elmondta: amikor megszületett az emlékév gondolata akkor még nem hitte volna, hogy ekkora volumenű lesz a rendezvény. Összességében végül rendkívül sikeresnek értékelte a 2009-es évet, hozzátéve, hogy a lakosság kedvező hozzáállása nagyon fontos volt. Mint mondta, a programokkal különböző korosztályokat szólítottak meg, de külön-külön is nagy látogatottságú rendezvényekkel büszkélkedhetnek. – “De ezek a rendezvények a településhez való tartozás tudatát is megerősítették a lakosokban.”

Lőrincz György az Emlékév Bizottság titkára, az emlékév ötletgazdája egyetértett a polgármester szavaival: jánossomorja sikeres évet tudhat maga mögött. Szerinte színvonalas, az évfordulóhoz méltó programokat sikerült összeállítani.

Emléke az évnek

Az emlékév idén január 22-én indult, a Magyar Kultúra Napjának helyi ünnepén ekkor jelent meg az Örökül Hagyva című fotóalbum, melyben a város régi és mai arcát tekinthetjük meg fényképeken – tegyük hozzá, komoly, alapos gyűjtőmunka eredményeként. Az ekkor elinduló sorozat rendkívül sok eseményt tartogatott. Akadtak már hagyományos rendezvények, melyek arculata egy kicsit az emlékév felé fordult, de olyanok is szép számmal, melyek csakis az emlékév miatt születtek meg.

Örökségtúrákon fedezhettük fel környezetünk természeti és épített múltját, fasort ültettek a városlakók a főutcára, az iskolai versenyek és ünnepségek szinte mindegyikén a város múltja volt a téma, vagy az emlékévet ünnepelték a kis versenyzők. Lakossági összefogásból két szakrális kisemlékünk is megújult, a harmadikra pedig remélhetőleg hamarosan szintén összegyűlik a megfelelő összeg.

Jánossomorján köszönthettük a Mediawave modern sorozatát, a Nyári Estéken több stílusú muzsikát hallhattunk kivételes körülmények között. A Kozma Galéria is kivette a részét a rendezvényekből, áldozatos munkájuk révén több nívós kiállítást is megtekinthettek a lakók, és nem utolsó sorban állandó helyet kapott Kurucz Béla László Árpádházi királyok sorozata.

De sok más mellett a Városi Napok jelentette talán az emlékév csúcspontját, rendkívül sok eseménnyel. Többek között a Szentjánosi Kódexet is üdvözölhettük falaink között.

Több sorozat remélhetőleg az emlékévet túlélve is folytatódik, ilyen például az örökségtúra, a műemlék-jegy és a nyári esték is.

Petz Brigitta – Hauptmann Tamás
-hirdetés- -hirdetés-