Szerző: JTV

A legkisebbek karácsonya

Koncertekkel, betlehemezéssel és kóruselőadásokkal hangolódhattak az ünnepre a gyerekek az utolsó héten. Karácsonyi muzsikákkal búcsúztatták az évet és köszöntötték a karácsonyt a helyi óvodák és iskolák. Az iskola kórusa az ovikban adott karácsonyi koncertet a legkisebbek pedig ámulva és tapsolva fogadták az előadást. Az iskola kórusa tudatos munkával építkezik és a fejlődés pedig mind a dalválasztásban, mind az előadásban jól hallható. A diákok is jó szívvel készültek és szerepeltek.     Nemcsak az óvodások, az iskolások is meghallgathatták a dalokat. Sőt, a kórus a pénteki...

A szentjánosi forgatag

Orgonakoncert, mesedélután, fényesőben úszó színpad, kedves műsorok – főtéri kavalkáddal várt mindenkit a körzeti iskola szombaton a szentjánosi templomtérre, ahol több helyszínen is meghitt, közösségi programokkal készülhettünk a karácsonyra. Ezzel a már hagyománynak számító adventi forgatag idén egy harmadik helyszínt is talált magának. A körzeti általános iskola diákjai és tanárai szerették volna közelebb hozni az ünnepet a szülőknek, városlakóknak, azért szinte minden osztály részt vett a programokban valamilyen mértékben, a szülők, barátok munkájukat adták, és sok vendéget is...

Kritzer Ferencnét köszöntötték

Újabb kilencvenéves polgárát köszöntötte a város. Kritzer Ferencnét népes családja mellett, a város nevében Bella Zsolt alpolgármester és Lacknerné Fördős Klára köszöntötte és nyújtották át a miniszterelnöki oklevelet és Jánossomorja Város Önkormányzata nevében az emléklapot és az ajándékcsomagot múlt pénteken. Kritzer néni sok mindent megélt már, a háború viszontagságai őt és családját sem kímélték. Szegény családból származik, öten voltak testvérek, két fiú és három lány. A hosszú élet titka elmondása szerint pedig a sok munka, ő egész életében dolgozott és most is tevékenykedne, de az...

Idősek karácsonya

Nemcsak a gyerekek, az idősek is karácsonyoztak. Szerdán a Balassi Bálint Nyugdíjas Klub várta a tagokat, hogy a baráti társaság is segítsen szebbé tenni az ünnepnapokat. A klubtagok műsorral is készültek. Az előadás készítői kedves versekkel, karácsonyi mesékkel és szép énekekkel tették meghitté az ünnepi készülődést. Az időseket Lőrincz György polgármester is köszöntötte, aki a vidám közösség erejét emelte ki, ami ilyenkor, az ünnepek táján még inkább fontossá válik. A polgármester egy kis ajándékot is átadott, már az újévköszöntésre gondolva. Lacknerné Fördős Klára, a művelődési ház...

Segítő csomagok

Sok csomag került a fa alá a város jóvoltából, közel 160 családot segített az önkormányzat és a szociális bizottság segélyakciója. A hagyományos karácsony előtti megmozdulásban rászorulóknak, időseknek, támogatásra érdemes családoknak adakoztak. Hétfő reggel indultak útnak a csomagok a szentpéteri élelmiszerboltból, amely maga is támogatta a kezdeményezést. A gondosan összeállított ajándékokat az önkormányzat dolgozói vitték a házakhoz. A csomagok jórészt az ünnepi készülődéshez fontos, tartós élelmiszert rejtettek, de édesség és gyümölcs is örömet szerezhetett a megajándékozottaknak. Más...

Megelőzni kellene, közösen

Jövőre akár városi prevenciós program is indulhat. Az egészséges életmód és a rendszeres szűrővizsgálatok lennének ugyanis a legfontosabbak, hogy javítsunk megdöbbentő halálozási mutatóinkon – erre hívják fel a figyelmet az orvosok és az önkormányzat is. Mint arról korábban beszámoltunk, Jánossomorján több betegségben is jóval többen halnak meg az országos átlagnál. A pontosan vezetett vérnyomásnaplóból is már sok mindenre fény derülhet, így elkerülhető lehet a súlyosabb, szív- és érrendszeri megbetegedés. Ez is egy vezető halálok városunkban, derült ki egy nemrég készült felmérésből. Ahogy...

Hazajárók a Hanság szélén

Hétről hétre bakancsot húznak és nekiindulnak, hogy keresztül-kasul bebarangolják a Kárpát-medence varázslatos tájait és az ott élő emberek mindennapjait, ők a hazajárók. Az eddig 141 részes Duna Tv-n futó Hazajáró című honismereti sorozat szereplőire sokan voltak kíváncsiak múlt szerda este, a művelődési házban. Az egykori Nagy Magyarország hegyvidékeinek természeti szépségeit nemcsak megcsodálták, meg is mutatták nekünk a tévé képernyőjén a Hazajáró című műsor készítői, Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor.   Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor a találkozón   Megyek a hegyen   A hegyek helyett...