Sokéves szolgálatáért tanácsosi címet kapott Gellén Sándor, jánossomorjai rendőr főtörzszászlós, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának szolgálatparancsnoka, a helyi rendőrőrs munkatársa, aki a helyi polgárőrség megalapításában is tevékenyen közreműködött. Gellén Sándor részére a belügyminisztérium adományozta az évtizedes, példaértékű szolgálat után adható tanácsosi címet, még március 15-e alkalmából, a díjakat Szent György nap alkalmából, április 29-én adták át. Fotó: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Mint a megyei kapitányság közölte Szent György nap...
Szerző: JTV
Életének 93. évében elhunyt Wenesz Károly, Jánossomorja díszpolgára, a helytörténet-kutatás egyik meghatározó alakja. A díszpolgárt Jánossomorja Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. A szentpéteri településrész nagy krónikásának nevezhető Wenesz Károly a családi hagyományokat követve kovácsként, majd agrármérnökként, illetve a helyi VB titkáraként dolgozott, és töltött be meghatározó szerepet Jánossomorja életében. Szinte hivatástudat-szerűen gyűjtötte, őrizte meg és írta le a helyi emlékeket, élményeit. Maga is készített visszaemlékezéseket, helytörténeti tanulmányokat, de több...
Közös érdek a jánossomorjai határátkelő megnyitása – ennél konkrétabb válaszok még nem, de reménykeltő reagálások már érkeztek a polgármester határnyitást szorgalmazó megkereséseire az illetékesektől. A Jánossomorja és Andau közötti határátkelőt március 13-án zárták le, az országos védekezési intézkedések részeként. Az itt élő ingázóknak ettől kezdve Fertőd–Pamhagen, vagy Hegyeshalom–Nickelsdorf nemzetközi határátkelőket kell választaniuk, ami 50–120 km-es kerülőt jelent, de kialakult várakozások miatt több órával is meghosszabbodhatott a munkavállalók napja. Ezen szeretett volna...
Korán kezdtek a legelső locsolók Jánossomorján. Húsvét hétfőn, hajnali négy tájban ismét lángra kapott a hulladékdepónia. A már szinte teljesen letakart domb egyik oldalán törtek a felszínre a lángok, amit a tűzoltók gyorsan eloltottak. Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hajnalban a földtakarást végző dolgozók kérték a tűzoltók segítségét, mert a tavalyi, nagy tüzeknél meghibásodott és fent rekedt munkagép körül törtek a felszínre a lángok, közel 500 négyzetméteren, ott, ahol a veszteglő gép miatt bár terítettek, de nem vastagíthatták meg a földborítást. Itt a hulladékdomb oldala is...

