Korán kezdtek a legelső locsolók Jánossomorján. Húsvét hétfőn, hajnali négy tájban ismét lángra kapott a hulladékdepónia. A már szinte teljesen letakart domb egyik oldalán törtek a felszínre a lángok, amit a tűzoltók gyorsan eloltottak.
 
Húsvét hétfő hajnali locsolás a depónián – Jánossomorja ÖTE felvétele
Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hajnalban a földtakarást végző dolgozók kérték a tűzoltók segítségét, mert a tavalyi, nagy tüzeknél meghibásodott és fent rekedt munkagép körül törtek a felszínre a lángok, közel 500 négyzetméteren, ott, ahol a veszteglő gép miatt bár terítettek, de nem vastagíthatták meg a földborítást. Itt a hulladékdomb oldala is megcsúszott, ami kiterjedté tette a tüzet. A gépet védendő, az elsőként kiérkező jánossomorjai és mosonmagyaróvári hivatásos egységek kezdték meg az oltást, majd a segítségként még kihívott lébényi, illetve bősárkányi önkéntes egységek csatlakoztak, oldalról és fentről is oltva a dombot, összesen öt egységgel. A lángokat hamar megfékezték. A múlt héten már a helyszínen be kellett avatkozni a tűzoltóknak, akkor csak füstöt tapasztaltak, amit földterítéssel szüntettek meg.
Háttérben a 86-os főút
Az oltásban résztvevő helyi önkéntesek tapasztalatai szerint a mostani tűzesetnél is látszott, komoly az előrelépés a földtakarás terén a hulladékdepónián, az égési folyamatok azonban még tartanak a mélyben. Nehezítheti a hatékonyságot, hogy sok év kihagyását kellett most utolérni a földterítés terén, ráadásul jóval magasabb a most letakart hulladékréteg.
A telep épp múlt héten küldte el hivatalos jelentését a hatóságoknak, amelyben leírja: a földterítés már 80 százalékos, több területen már most elérték a csak később, április illetve május végén lejáró hatósági határidőket, ugyanakkor 9 év elmulasztott munkáját kell most fél év alatt rendezni.
A takarás jól láthatóan haladt – Jobbra a fent rekedt gép látható
A jelentés szerint a hatóságok által kijelölt feladatok nagy részét elvégezték, a még le nem járt határidejűeket is. Április hatodikával jelenthette a hulladékdepónia, hogy a domb fedettsége meghaladta a 80 százalékot – a többi terület nagy része a művelés miatt szabadon hagyható.  A 86-os főút felőli szakaszok tetejének április végéig, míg oldalának május végéig el kell készíteni a teljes földtakarását. Ezek jelenleg több min 70 százalékig teljesültek. Az előírtakon felül 35.000 tonna földet használtak fel eddig, több száz plusz munkaórával, további munkagépek bevetésével. Az oltásokhoz szükséges takaróföld deponálása is megtörtént – korábban ez is teljesen hiányzott. Több szakaszon formázni kellett a domboldalakat, átrakni a hulladékot, majd megkezdeni a takarást. Jelenleg is ilyen területeken folyik a munka.
Jól látható a haladás – A vezetés felvétele
Mint ismert, a feladatok elvégzését a felügyelő Magyar Értékes Hulladék Kezelők Közhasznú Egyesülete által kijelölt vezetőség vette át, hogy pótolja a számos mulasztást, ami miatt tavaly nyár óta rendszeresen oltania kellett a dombot a tűzoltó egységeknek. Erről itt láthatja korábbi anyagunkat! A jelentés is hangsúlyozza, évekre visszamenőleg hiányzott a földtakarás és az ehhez szükséges föld és munkagépek sem álltak rendelkezésre.

 

JTV
-hirdetés- -hirdetés-