Lista - október 2008

Rájuk mosolygott

Rájuk mosolygott

Megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzés Nagyszentjános – Jánossomorja 1:2 (1:1) Küzdelmes, szabálytalanságokkal teli mérkőzésről vonultak öltözőbe a csapatok Nagyszentjánoson. A hőn áhított győzelem azonban gyógyítóbb, mint a sportkrém. Bár már szokásosan rosszul kezdtünk, az utolsó percet...

Összevonhatják a bölcsődéket is

Összevonhatják a bölcsődéket is

A bölcsődék és a szociális szolgáltatások is a kistérségi társulás irányítása alá kerülhetnek a jövőben, így a környék települései közösen, hatékonyabban tarthatnák fenn ezeket az intézményeket. Kérdések azonban még felmerültek, ezekről is tárgyaltak a héten a kistérség polgármesterei. Szorosabbá...

Önköltségesek is pályázhatnak

Önköltségesek is pályázhatnak

Változott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjrendszer pályázata. A önkormányzatok által megítélt és a megye, illetve az állam által kiegészíthető havi támogatást eddig az államilag finanszírozott hallgatók igényelhették, ám idén már az önköltséges hallgatók tanulmányait is segítheti a havi...

Hétből hét érem

Hétből hét érem

Hét produkcióból öt arany, egy ezüst és egy bronz érmet hozhatott haza a Cintia Wellness Club tánctagozata az október 11-én Tápióságon megrendezett harmadik Silver Dance Országos Amatőr Táncfesztiválról. Aranyeső hullott rájuk – beszél csoportjairól Nagy Katalin, a Club vezetője. A klub Cintia Fit...

Mosolyszüreten

Mosolyszüreten

Mosolyra és szeretetre minden nap szükségünk van – állítja Hámor Vilmos, akinek ugyancsak komoly tapasztalata lehet ezek beszerzésében, hiszen ő maga is többször csalt mosolyt azoknak a jánossomorjaiaknak az arcára, akik legújabb könyvének bemutatóján ugyancsak szeretettel fogadták. Meglepően sok...

80 millióból megújuló hivatal

80 millióból megújuló hivatal

Teljesen felújítják Jánossomorja Város Polgármesteri Hivatalát. Az Új Magyarország programban 50 milliós támogatást nyert a város a hivatal épületének korszerűsítésére, ami összesen több mint 80 millió forintba kerül majd. A munkálatok után jóval ügyfélbarátabb lesz az intézmény kialakítása. Az Új...

Térdre, imára…

Térdre, imára…

Megyei I. osztályú labdarúgó mérkőzés Jánossomorja – Bajcs SE 1:3 (0:2) Két gyors gól és vagdalkozó, lélektelen játék. Így összegezhető a JSE kilencedik fordulója.  Igaz, a tabella negyedikje, a Bajcs SE látogatott otthonunkba, és a múlt héten megsérül Ékes hiányát nem tudtuk orvosolni, de...

Az ősök emlékére

Az ősök emlékére

68-adik életévét töltötte be Magyarország egyik legfiatalabb települése Újrónafő. A községet Hajdúböszörményből idetelepült családok alapították 1940-ben. Szomszédunk minden októberben vidám falunappal ünnepli a születésnapját. Távoli barátokkal büszkélkedhetnek az újrónafőiek: az ország másik...

Újabb kocsmai verekedés

Újabb kocsmai verekedés

Három fiatal lányt vert meg egy fiú és egy lány a szentpéteri Fregatt vendéglőben szombaton éjfél után. A buliban kirobban nézeteltéréshez a rendőröket is riasztották. A verekedésnek csak könnyebb sérültjei vannak, a rendőrség garázdaság miatt indított eljárást. Ez aznap a második verekedés volt a...