Jelentős átalakulással vág neki a 2011-12-es szezonnak a JSE felnőtt labdarúgó csapata. A távozó Király József helyét Kopf Péter vette át játékos-edzőként, az elnöki teendőket Kiss Sándor látja el. Az érkezők és távozók terén is nagy volt a mozgás a nyár folyamán. A bajnokság augusztus 21-én kezdődik, akkor Szanyba látogat a JSE. Több meghatározó játékos is új klubban folytatja pályafutását az idei szezontól. Sipőcz Róbert hálóőr a legkevesebb gólt kapta a megyei első osztályban, augusztustól Bári Dávidnak és az Ausztriából visszatérő Pribránszki Márknak kell megoldania a kiváló kapus...
Szerző: JTV
Világbajnoki első helyet szerzett a jánossomorjai Varga István a június 25-én rendezett Modern Táncsport világbajnokságon Veszprémben. A Győrben táncoló középiskolás fiatal most párosban szerezte meg az aranyérmet modern duett kategóriában.
Az évek óta sikeresen szereplő helyi fiatal most kiemeltként jutott a versenyszám döntőjébe. Nyolc ország 86 együttesét, összesen kétezer versenyző közel kilencszáz koreográfiáját láthatták a nézők a négy napon keresztül tartó versenyen a Veszprém Arénában. A magyar versenyzők több kategóriában is dobogón végeztek.
HT
Kedden további két betörést kíséreltek meg Jánossomorján. A szentpéteri főutcán álló családi házból egy laptopot vittek el, egy Arany János utcai háznál pedig sikertelenül próbálkoztak a tettesek. A mosonmagyaróvári kapitányság fokozottabb rendőri jelenlétet ígér. A Bajcsy-Zsilinszky utca egyik, lovardát üzemeltető lakosának családi házába törtek be ismeretlenek. Itt az udvari pinceablakot belökve jutottak a házba, ahonnan egy laptopot vittek el. A betörőket megzavarhatták, mert mást nem hoztak el a házból. Megzavarhatták a betörni szándékozókat az Arany János utcában is, ahol a hátsó...
Az előző hetihez kisértetiesen hasonlító lakásbetörés történt kedd délelőtt Jánossomorján. Most a Felső Lókert utca egyik családi házába hatoltak be ismeretlenek, a korábbival megegyező módszerrel. A családi ház hátsó teraszajtaját feszítették be finoman a tettesek, így jutottak a lakásba a késő délelőtti órákban. Úgy tudjuk, készpénzt, laptopot és ékszereket vittek el. A rendőrség kéri azokat, akik feltűnő alakokat vagy egyéb, a betöréssel összefüggésbe hozhtót láttak, információikkal segítsék a hatóságot. A lakosság figyelmét felhívják, körültekintően figyeljék meg a városban...
A legerősebb ember címéért is megküzdöttek a dolgozók az AMB harmadik családi napján, de vetélkedők, gyerekprogramok és főzőverseny is várta a kikapcsolódni vágyókat szombaton. Egy napra a munka helyett a szórakozásé volt a főszerep a gyár udvarán, ahová az eső ellenére idén is sok munkatárs és hozzátartozó látogatott ki. A délelőtti gyárlátogatáson a sok érdekesség mellett a gyár legújabb gépét is megnézhették az érdeklődők az AMB Components Hungary szombati családi és innovációs napján. A berendezés szoftvere a jánossomorjai cég és a győri egyetem közös fejlesztése. De fotókon...
A visszacsapó íjat, a csodaszarvas legendáját és a hét vezér történetét is megismerhették a gyerekek a honfoglalás korát megelevenítő táborban a héten. A szórakoztatva tanító táborban nemcsak játszottak, barkácsoltak, de komoly tudást is elsajátítottak a gyerekek. A magyar reflexíj félelmetes fegyver volt a kora középkori harcmezőkön. 2-300 méteres távolságba lőttek vele, de feljegyezték, hogy átlőtték vele a Boszporuszt, ami több mint 800 méter. Írnak arról is, hogy a túlparton horgonyzó hajóhadat is felgyújtották a nyílvesszőkkel. Így mesél a legendás fegyverről Fodor János, ősmagyar...
Átadták a gyalogosforgalomnak a Bajcsy-Zsilinszky utcai buszmegállóhoz vezető járdaszakaszt. A nemrég elkészült, térköves, közvilágítással ellátott gyalogút összesen 1 millió 800 ezer forintjába került az önkormányzatnak. A munkálatok során a szomszédos javítóüzem területéből vásároltak meg egy szakaszt, így járdával köthették össze a buszmegállót és a benzinkút mögött véget érő járdát. A munkálatok során a területet is rendezték és a vízelvezetést is biztosították. Ezzel a város lehetővé tette a szentpéteri buszmegálló biztonságos megközelítését. A járda kiépítését másfél éve...

