Szerző: JTV

Kormányzati tényező lenne

Felülvizsgálná a földeket idegen kézbe játszó zsebszerződéseket a JOBBIK Magyarországért Mozgalom. Több más mellett ezért is fellépne megválasztása esetén Takács Krisztián a párt képviselőjelöltje. A mozgalom keddi választási fórumán több mint nyolcvanan vettek részt. – “Fontos, hogy a Rábaköznek olyan képviselője legyen, aki valóban a helyi emberek problémáit képviseli, és akár egy zsírosabb, pár ezer eurós állás miatt nem megy ki Brüsszelbe. Olyan, aki nem az országos politikában akar működni, hanem a helyi emberekért dolgozni.” – Ez a betöltendő poszttal szembeni...

A nemzeti emlékezetért

Az 1956 október 26-i sortűz áldozataira emlékeztek Mosonmagyaróváron hétfőn. A laktanya előtti vérengzés áldozatai között volt a pusztasomorjai Kelemen Rezső is. Mosonmagyaróvár az ünnepségen is szorgalmazta, hogy nemzeti emlékhellyé váljon a laktanya előtti tér. Valamivel tíz óra után dördült el a sortűz a mosonmagyaróvári határőr-laktanya előtti téren, bele a hol a Kossuth-nótát, hol a Himnuszt, hol a Szózatot éneklő tömegbe. A halottak és sebesültek száma máig nem tisztázott, anyakönyvi adatok szerint 55-en haltak meg és 83-an megsebesültek, de beszélnek száz feletti halálos áldozatról is...

Spórolásra költenének

A hatvanas években épített, ám azóta erősen elavult művelődési ház felújítására pályázik a város. A több mint hetvenmilliós renoválás főként a világítást és a fűtést érintené: Az átalakítás szükségességét mutatja, hogy a korszerűbb rendszerekkel akár 60 százalékos energia-megtakarítás is elérhető. – “Valóban, az iskolát, a Klafszky iskolát leszámítva, nagyon ránk férne egy felújítás…- mondja elöljáróban Lőrincz György intézményvezető. A szentpéteri iskola is pályázati forrásokban reménykedik, nincs ez máshogy az 1966-ban épült, és átfogó felújítást még nem látott Balassi Bálint...

Három ütemben lomtalanítanak

A tavaszihoz hasonlóan most ősszel is településrészenként külön időpontban tartanak lomtalanítást Jánossomorján. Az évi két önkormányzati lomtalanítást először májusban bontották három ütemre. Ezt azért látta szükségesnek a város, hogy ne álljanak az utcán több napig a kihelyezett hulladékhalmok. Most elsőként október 31-én, jövő szombaton Szentpéteren gyűjtik össze a lomokat. Majd egy héttel később, november 7-én Szentjánoson, utána, november 21-én Pusztasomorján járnak körbe az önkormányzati teherautók. A hulladékot legkésőbb legkésőbb aznap reggel 7-ig kell kitenni a házak elé. A...

Fiatalok is elkezdhetik

A forradalom jellemző pillanatképeit villantotta fel a városi ünnepi műsor, majd utána sokan indultak fáklyával a kezükben a Szabadság-emlékoszlophoz. Az 1956-os forradalom hőseit és a 20 éves harmadik magyar köztársaságot ünnepelte Jánossomorja pénteken. Felnőtté tiporva. Ezt a címet viselte a Körzeti Általános Iskola helyi felnőtt előadók közreműködésével rendezett műsora, amely a tavalyi, emlékezetesre sikerült műsor hagyományát kiválóan folytatta. Az előadással a harcokban felnőtt fiatalokra utalt a műsort összeállító Herman Antaltörténelemtanár. A téma célba talált, hiszen majd kétszázan...

Ide-oda tologatják a vonatunkat

Nem zárható be, ez szerepel az ötletgyűjteményként legfrissebben vitára bocsátott vasútvonal-listán a Hegyeshalom-Csorna vasútvonal személyszállításáról. Megyénkben jelenleg egyedül a Rajka-Hegyeshalom vonalat ítélték halálra, de kisebb korlátozásokat máshol is kilátásba helyeztek. Összesen mintegy 1000 kilométeren, 32-33 vasúti szakaszon nem kíván személyszállítási megrendelést adni a közlekedési tárca a MÁV-nak. Azonban az is nyilvánosságot kapott: Vonalunknál továbbra is fennmaradt az a lehetőség, hogy az önkormányzatok kezébe adják a működtetést, erről azonban semmilyen kézzel fogható...

Egységben az erő

A nemzeti egységet és a november 8-i időközi országgyűlési választások fontosságát is hangsúlyozta Csurka István a MIÉP elnöke szombaton, a párt jánossomorjai lakossági fórumán. A rendezvényen Molnár Tivadarországgyűlési képviselőjelölt is bemutatkozott a helyieknek. A rendezvénnyel a MIÉP kezdte meg először városunkban a november 8-i időközi országgyűlési választásokra való felkészülést. Csurka István elnök és Győri Béla pártszóvivő mutatta be Molnár Tivadart, a párt képviselőjelöltjét. – „Most akartuk Molnár Tivadar kedves barátunkat – akinek a felesége Jánossomorjai – megerősíteni...

Maradni tudni kell

Jánossomorja a rendszerváltás után megtette azokat a helyes lépéseket, amelyek hozzásegítették, hogy a sikeres fejlődés útjára lépjen. Ma azonban ez  már nem elég. A városnak sokat kell tennie például azért, hogy a fiatal értelmiséget helyben tartsa és ide vonzza. Többek között ez is elhangzott azon a vidékfejlesztési konferencián és lakossági fórumon, amit az emlékév jegyében rendeztek pénteken a Művelődési Házban. A rendezvény előzménye az az áprilisi konferencia volt, ahol vidékfejlesztési szakemberek, köztük Glatz Ferenc vizsgálták a város fejlődési  lehetőségeit és helyi üzemekbe is...

Csillagösvényről

Jánossomorja civil élete jó példa lehet az erdélyi magyarság számára. A Szigetköz – Mosoni-Sík Leader csoport ezért városunkba is elkalauzolta náluk vendégeskedő erdélyi társszervezetének tagjait. Céljuk, hogy hasznos tapasztalatcsere alakulhasson ki a szervezetek között. Még a Tititá néptáncegyüttes próbájába is bepillantott az erdélyi Pogány-Havas Kistérség egyesület delegációja szerda esti látogatásukkor. A vasfüggönyről is hallhattak előadást, a civil szervezetekkel ismerkedhettek, sőt, sikeres zenés előadást rögtönöztek nekik a szervezők. Persze a barátkozásra is akadt idő. A...