Lezárult az I-es számú általános iskolások elemgyűjtési akciója. A Balassi Bálint Ifjúsági Klub kezdeményezésére indult akció során egy hónap alatt több mint 5500 darab használt elemet gyűjtöttek össze a kisiskolások. A június negyedikén tartott díjátadó ünnepségen az első helyet a 6.A osztály szerezte meg, míg a dobogó más két helyén a 7.B és a 7.A osztozott. A nagy munka díja az oklevelek, emléklapok mellett torta és sütemény volt. A rendkívül szennyező használt elemek megfelelő elhelyezéséről ezek után az ifjúsági klub gondoskodik majd. A szervezők remélik, több hasonló akcióval is...
Szerző: archiv
A Jánossomorjai Társaskör Egyesület 30 fős csoportja Szlovákiába látogatott a június 25-i Szenci Karneválra. A népes jánossomorjai delegáció egy idén tavasszal indult kapcsolat eredményeként vett rész Szenc város legnagyobb éves rendezvényén a VI. Szenci Karneválon. A délután öt órakor kezdődő fergeteges karneváli felvonulás megtekintését követően Karol Kvál Szenc város polgármestere, Nemes Heléna alpolgármester, Bárdos Gyula a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti frakcióvezetője és Duray Rezső egy közös vacsorát követően kötetlen beszélgetésre invitálta a társaskör tagjait. Az est folyamán a...
Akik a nyári szünetükben, vagy szabadságuk alatt azt tervezgették, ellátogatnak a jánossomorjai uszodába, meglepődve fogadták a hírt, szeptemberig csak zárt ajtókkal találkozhatnak. Július elsejétől várhatóan szeptember elsejéig zárva tart a jánossomorjai uszoda. Kurunczi Károly polgármester elmondta, bár a most esedékes -félévente kötelező- vízcserét két hét alatt le lehetne bonyolítani, gazdasági okok miatt hosszabb bezárásra kényszerült az Önkormányzat. Az alacsony látogatottság miatt a fenntartó költségcsökkentő intézkedésekre kényszerült, melynek egyike a zárva tartás. A költségek...
Hosszas vita után született meg a döntés az I-es számú általános iskola igazgatójának személyéről a júniusi képviselőtestületi ülésen. E mellett döntöttek a Klafszky Katalin Általános Iskoláról is, ahol a szülői munkaközösség nemrég aláírásgyűjtő akcióval tiltakozott a tervezett összevonás ellen. Június 30-án tartotta ülését Jánossomorja Nagyközség Önkormányzatának képviselőtestülete. A július elsejétől városi rangra emelkedő nagyközség testületi ülésén az első napirendi pont az egyes számú általános iskola intézményvezetőjének megbízása. A két szakmailag is megfelelő pályázó az eddigi...
Közvéleménykutatás készült a szelektív hulladékgyűjtésről és a hulladékkezelés új módjairól Mosonmagyaróváron és Jánossomorján. Az eredményekről a felmérést végző győri Medius Iroda vezetői, az érintett települések és a megbízó Győri Kommunális Szolgáltató Kft képviselőinek jelenlétében tartottak sajtótájékoztatót június végén a Mosonmagyaróvári Városházán. A hamarosan bevezetésre kerülő szelektív hulladékgyűjtési rendszer a tervek szerint 2008-ban indulna teljes kapacitással, ám a komoly előkészületekhez már most hozzá kell fogni. Ennek egyik lépése a most elkészült felmérés is, mely azt...
Közgyűlést tartott a Jánossomorja Sport Egyesület, melynek fő pontja az új vezetőség megválasztása volt. Az újonnan kinevezett testület élére Sipőcz István került. A Jánossomorja Sport Egyesület július 5-én a helyi művelődési házban tartotta közgyűlését, melynek összehívására a vezetőség lemondása adott okot. A sportvezetés azért mondott le idő előtt, hogy ne a bajnoki évad közepén kelljen a választást lebonyolítani, s ezzel is segítsék a jövőbeni munkát. Itt Fazekas Imre, a sport egylet leköszönő elnöke beszámolt a testület elvégzett munkájáról s az elmúlt négy évben elért eredményekről...
A nyár nem csak a szoba hűséről, és a strandok dermesztő árairól szól. A kikapcsolódni vágyókra is számos érdekes program vár a környéken. Ezekből ajnlunk párat az alábbiakban. Mosonmagyaróváron a Hansági Múzeumban aug. 4-től idén immár hatodik alkalommal „Art Flexum” néven Nemzetközi Művésztelep várja az érdeklődőket.12 festőművész érkezik szerte a világból (Svájcból, Szlovákiából, Lengyelországból, Ukrajnából,Brazíliából,Irakból és az Amerikai Egyesült Államokból.) A művésztelepen készült alkotásokból, augusztus 14-én 18 órakor nyílik kiállítás a Hansági Múzeum Szent István király úti...
2004. július 25-től az ÁNTSZ Mosonmagyaróvár Városi Intézete visszavonta a helyi ügyeleti szolgálat működési engedélyét, és az ügyelet ellátásával megbízta Mosonmagyaróvár Város Központi Ügyeletét. Az indoklás szerint a felfüggesztés azért történt, mivel az Önkormányzat nem tudta biztosítani a hétvégi orvosi ügyelet törvényben előírt személyi és tárgyi feltételeit. Az ügyről Póczáné Kovács Zsuzsanna jegyzőasszonny elmondta, az ÁNTSZ július 17-i váratlan ellenőrzésén a hétvégi orvosi ügyelet hiányosságai miatt az ügyelet felfüggesztése mellett döntött szeptember 24-ig. A törvényben előírt...
Július utolsó hetében egy hetes focitábort szerveztek a jánossomorjai sportpályán. Ahogy azt a szervező, Nikházi Árpád elmondta, a tábor nem titkolt célja az, hogy megfelelő képességű utánpótlást neveljenek és toborozzanak a JSE számára. Mivel az eddigi felnőtt, ifjúsági és serdülő osztályok mellett fiatalabb korcsoportokat is be kell nevezni a bajnokságba, a sport egyesületet munkáját is segíti az edzőtábor. A közel 40 helybéli gyermek a hét során napi két edzésen vesz rész, emellett különböző sport és kulturális programokat is kínálnak számukra. A legkisebbekkel Nikházi Árpád foglalkozik, a...