Szerző: archiv

„A településen polgárõrség mûködik”

Megalakult a Jánossomorja Polgárõr Egyesület. A 28 fõvel létrejött szervezet hamarosan rendszeres, fõleg éjszakai járõrözéssel szeretné óvni a település biztonságát, ehhez azonban még meg kell teremteni a mûködéshez szükséges eszközöket. A szombat este egy helyi borozóban tartott alakuló ülésen elsõként a megyei polgárõrség elnöke, Gangl András köszöntötte az új egyesületet és szolgált tanácsokkal a leendõ munkához. Elmondta, a járõrözõ polgárõröknek egy településen elsõ sorban elrettentõ szerepe van, és munkájuk fontos segítséget nyújt a helyi hatóságoknak. A polgárõröknek kiemelt joguk...

Beolvadás szeptembertõl?

Úgy tûnik, egyre több változás érinti a Körzeti Általános iskolát a következõ tanévtõl. A szeptembertõl már valószínûleg az újrónafõi diákoknak is otthont adó intézményhez a jelenlegi tervek szerint a Karner Ádám Speciális Iskola is csatlakozna a közeljövõben. A  bezárásra ítélt újrónafõi iskola ügyében a szülõk részvételével tartottak fórumot hétfõn, az újrónafõi általános iskolában. Itt elhangzott, Újrónafõ önkormányzata  egyértelmûen azt javasolja a szülõknek, hogy a következõ tanévet Jánossomorján kezdjék meg gyermekeik, hiszen mind az iskola felszereltsége, mind a tanulók iskolabusszal...

Utcák világítás nélkül

Nem tudja a közvilágítás gyakori meghibásodásának konkrét okát az áramszolgáltató E.ON. A polgármester elégedetlen a szolgáltatással; a közelmúltban tapasztalt erõs szelek ismét napokra sötétbe borítottak több utcát. A péntek hajnali szélvihar után összesen tizenegy utcából érkezett bejelentés a polgármesteri hivatalba arról, hogy nincs közvilágítás. A hivatalban ilyenkor azonnal jelentik a hibát az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. központjának. Õk küldenek is egy visszaigazolást arról, hogy az ügyintézés megkezdõdött, de hogy a lámpák mikorra fognak újra égni, azt már senki sem...

Saját területekhez jutott a vadásztársaság

Saját területen gazdálkodhat az idei évtõl a Mosonszentjános Vadásztársaság. A 2005 õszén egyesült két helyi vadásztársaságnak mostanra sikerült saját területeket szereznie, ami számos elõnyt, és komoly feladatokat is jelent a társaságnak a 2007-es évre – hangzott el az idei vadászbálon. A szombat este rendezett 2007-es vadászbálon a Mosonszentjános Vadásztársaság tagjainak és vendégeiknek a kikapcsolódás mellett egy másik fontos okuk is volt az ünneplésre: sorsfordító év volt ugyanis a 2006-os, hiszen most érték el, hogy önálló vadászterülttel és vadászati joggal rendelkezõ vadásztársaság...

Másodikak lettek focistáink

Második lett Jánossomorja csapata a megye U13-as labdarúgó csapatainak hagyományos teremtornáján, amelyet ezúttal városunkban rendeztek szombaton. A résztvevõ soproni, gyõri, kapuvári, csornai, mosonmagyaróvári és jánossomorjai csapatok mindegyike szervez egy-egy ilyen tornát a téli holtidényben. A hat csoportmérkõzésbõl és három helyosztó meccsbõl álló szombati tornán a hazai fiúk a második helyezettnek járó serleget szerezték meg. A mosonmagyaróvári MTE 1904 csapatát 5:0-ra verték meg, a kapuváriak ellen pedig 1:1 lett a meccs eredménye. Ezután Jánossomorja játszotta a döntõt a Gyõri Dózsa...

Végleg kicsengetnek

Hamarosan gyermekzsivaj nélkül áll majd az újrónafõi iskola épülete. Szeptembertõl ugyanis megszûnik az általános iskola a településen az alacsony gyermeklétszám miatt. A diákok az új tanévben már Jánossomorjára járhatnak át. Mint az idén januárban nyilvánvalóvá vált, már e félévtõl is, de fõként a jövõ tanévtõl jelentõs változásokon megy át a magyar közoktatás, ami a kis létszámú iskolákat komolyan sújthatja. A januártól megváltozó törvényi keretek magasabb csoportlétszámot követelnek meg annál, mint ami Újrónafõn – de több más településen is -osztályösszevonás nélkül elérhetõ. Nem az...

Viharkárok

Jánossomorján is háztetõket, villanyvezetékeket és -oszlopokat rongált meg a nagyerejû pénteki szélvihar, a Jánossomorja – Kimle fõvezetéken is áramkimaradást okozva. A város több utcájában sokáig akadozott az áramszolgáltatás. Több háztetõ is megrongálódott: többek között a polgármesteri hivatal, a szentjánosi templom, de a hanságligeti és a szentpéteri iskola is szenvedett kisebb károkat. A mûvelõdési házról lehulló cserepek a televíziónk bejáratánál parkoló autót rongálták meg jelentõsen. A Halomalja utca végén villanyoszlopot döntött meg a szél. A Franck utcában a villanyoszlopról...

Évet indított a Jánossomorjai Esték

E félévben is útjára indult a Jánossomorjai Esték elõadássorozat, Veres Dávid törökországi élménybeszámoló elõadásával. Az elsõ félév további estjeinek tervei ugyan még csak körvonalazódnak, az biztos, hogy hamarosan átalakul a sikeres rendezvény. A TIT Pannon Egyesület helyi tagszervezete és a mûvelõdési ház által rendezett sorozat idei elsõ elõadásán Veres Dávid vetített képes úti beszámolóját hallgathatták meg az érdeklõdõk Nyugat – Törökországról. Veres Dávid még földrajz szakos hallgatóként vett részt egy törökországi túrán 2006-ban. Itt az anatóliai fennsíkról jól vizsgálható, március...

Kivágták a roncsból

Baleset történt hétfõ délután a 86-os fõút mosonszolnoki elágazásánál. Egy autó, sajtóértesülések szerint egy szembe jövõ autó miatt leszorult az útról, és az árokba szaladva fejtetõre borult délután három és négy óra tájékában. A Mosonmagyaróvárra tartó szeélygépkocsi a mosonszolnoki bekötõút után fordult az árokba, két hölgy utasát a mosonmagyaróvári Karolina Kórházba szállították, miután egyiküket a tûzoltók vágták ki a roncsból. Dr. Bertalan István a kórház ügyelet orvosa televíziónknak elmondta, szerencsére egyik utas sem sérült meg súlyosan, törés sem történt. A felborult autóból...