Lista - június 2019
A város rendőreivel való megismerkedés mellett a fürdés veszélyeire, a kerékpározás legfontosabb szabályaira való felkészülés jegyében telt el a csütörtök az általános iskolákban. A madarak és fák napján nemcsak a természettel foglalkoztak a gyerekek, hanem a kerékpárút-kampány részeként már a nyár...
Továbbra is eredményes és népszerű a cégeknél rendezett véradás. Június közepén a Binder üzem várta dolgozói segítségnyújtását, immár ötödik alkalommal. Most közel 60 fő adott vért, többen köztük ukrán munkatársak. 10-en most adtak először vért életükben. Az akciót a Vöröskereszt Mosonmagyaróvári...
A felvidéki kitelepítés tragédiájában hozzánk kötődő települések és a felvidéki magyarság fontos emlékhelyei voltak a fő céljai általános iskolánk három hetedik osztályának, akik a Határtalanul a Felvidéken pályázati forrásból járhatták be e vidéket, osztályfőnökeik és kísérő tanáraik segítségével...
Pénteken és szombaton megható ballagási ünnepségek zajlottak, ahol a város és az intézmények kiváló vagy kiemelkedő nyolcadikosait is díjazták. De előtte még a vidám ballagás örömteli pillanatait is megélték a diákok. Színes maskarákban nagy hangzavart csapva búcsúztak pénteken délelőtt az...
Ballagások | Városi búcsúzás | Madarak és bringák | Határtalanul program | Zeneiskolai évzáró | Binder véradás | Iskolai úszóverseny

