A város rendőreivel való megismerkedés mellett a fürdés veszélyeire, a kerékpározás legfontosabb szabályaira való felkészülés jegyében telt el a csütörtök az általános iskolákban. A madarak és fák napján nemcsak a természettel foglalkoztak a gyerekek, hanem a kerékpárút-kampány részeként már a nyár fontos veszélyeire is.

A rendőrök fontos segítségére hívták fel a figyelmet mindkét iskolában az utolsó iskolahét csütörtökjén, erről beszélt a napot megnyitó Lőrincz György polgármester is. A kerékpárút szabályait népszerűsítő Bringázz-kampány utolsó rendezvénye zajlott az iskolákban. Így az idei madarak és fák napja nemcsak a természet és az állatvilág megismeréséről szólt, hanem a biztonságról is, főként a közelgő nyári szünet miatt.

A helyi rendőrőrs munkatársai csatlakoztak az önkormányzati akcióhoz és az osztályokkal közösen vizsgálták meg a kerékpárok tartozékait. A szabályokat gyakorlatban is megtanulhatták a diákok az ügyességi pályán. Itt a kerékpár biztonságos irányítása is fontos volt, amivel szintén megelőzhetők a balesetek.

A rendőrök nemcsak a bringákra koncentráltak, hanem a nyár jelentette veszélyekre is. Bán József őrsparancsnok minden osztálynak egy lazább tanórát tartott, ahol a fürdés óvintézkedései is hangsúlyt kaptak. De arról is beszéltek, hogy a gyerekek hogyan tudnak segíteni, ha bajba jutott embert látnak. Fontos az is, hogy a diákok megismerjék a város rendőreit, bizalommal legyenek feléjük.

De a madarak és fák napja sem veszített a fontosságából. A mosonmagyaróvári Futurából egy érdekes labirintus érkezett, amibe belemászhattak a gyerekek. Aki ügyes volt, négy élőhelyet is megtalált odabent, ahol a Szigetköz fontosabb állatainak fából faragott másaival találkozhattak.

De előadások is várták a gyerekeket. Balsay Sándor, a Magyar Madártani Egyesület helyi vezetője a fecskék csökkenő számárnak megakadályozására adott ötleteket. A különböző fecskefajoknak más-más formájú agyagfészkeket az egyesülettől is rendelhetünk.

A felsősök pedig kemény feladatot kaptak, a nagy hőségben a nyakukba kapták a várost és állomásról állomása vándorolva a természettel, környezetünkkel kapcsolatos kérdéseket válaszoltak meg.

 

JTV – HT

-hirdetés- -hirdetés-