Elsőbálozókként keringőztek a nyolcadikosok utolsó általános iskolai farsangi báljukon. Az alsósok pedig ötletes és vidám jelmezeikkel teremtették meg a farsangi jókedvet. A pénteki iskolai felsős farsangi bálon minden osztály egy-egy általuk választott klip koreográfiáját adta elő az iskolának. Több is sláger került színpadra, ügyes táncosokat is láthatott a nagyérdemű. A színpadi másztak az igen mozgékony élőhalottak, betekintést nyerhettünk az Elvis-korabeli börtönviszonyokba, de akrobatikus twistnek is tapsolhattak az iskolatársak. A diákok és a tanárok nagy örömmel és sok tapssal viszonozták a vidám pillanatokat.

 

Ezután az est fénypontja következett. A végzős diákok hagyományosan igazi báli keringőt adnak elő utolsó farsangjukon. Idén egy elegáns, visszafogott keringőt láthattunk. Sokakat ámulatba ejtettek az igazi hölgyekként és urakként lejtő nyolcadikosok.

 

 

A báli keringő után a várva várt buli és a tombola következett, ahol mindenki igazán jól szórakozhatott. Az iskola kiemelkedő énekesei pedig több ismert popdal kiváló eléneklésével koronázták meg az estét és vívták ki az iskolatársak nagy tapsát.

 

 

Alsós jelmezkavalkád

 

Szombaton délután az alsósok vették birtokukba a művelődési ház nagytermét. Itt már szokásosan a fő hangsúly a jelmezeken van. Sokan öltöznek be kedvenc szuperhősüknek, mesefigurájuknak, de egy-egy kedvelt foglalkozás képviselőiből is többen vonultak fel. De azok is sikert arattak, akik bátran mertek viccelni, esküvői pár is dobálhatta a csokrot. Sok ötletes jelmeznek, ügyes elkészítési megoldásnak tapsolhatott a közönség. Különösen azok arattak sikert, ahol a gyermek ötletessége, és az otthon, a szülőkkel elkészített ügyes jelmez mutatkozott meg.

 

 

A bált a szülői szervezet és az iskola közösen rendezte. Siker számukra, hogy egyre több helyi cég, vállalkozó, magánszemély támogatja a bált, idén már 500 ezer forint értékű tombola tárgyat sorsolhattak ki. De még fontosabb a szervezők számára, hogy évről évre egyre többen öltöznek be jelmezbe, amihez a következőkben reményeik szerint egyre több szülő és tanár is csatlakozik majd, mondta el a szülői szervezet vezetője, Molnár Gábor.

 

 

 

JTV

-hirdetés- -hirdetés-