Elhunyt Winkler László, Jánossomorja díszpolgára, korábbi önkormányzati képviselő, sikeres helyi vállalkozó, a Jánossomorjai Önkéntes Tűzoltó Egyesület volt elnöke, a JSE Teke szakosztályának vezetője, lokálpatrióta, aki több mint 40 éven át végzett közösségi munkát.

 

Winkler László (1959 – 2026)

 

Winkler László 1959. január 18-án Csornán született munkás szülők második gyermekeként. Az általános iskolát Jánossomorján, középfokú szakmai tanulmányait Győrben, mint textilipari technikus végezte. Szakmájában helyezkedett el, gépbeállítóként dolgozott, majd 1984-ben megvette első kisteherautóját. Innen indult szállítmányozó vállalkozása, szakmai fejlődése, gyarapodása pedig töretlen volt. 2000-ben feleségével közösen megalapították a Winkler Transport Kft-t, mely a mai napig bővül, erősödik. 2019-ben cége elnyerte az Ipartestület „Év Szolgáltatója” díját.
Két felnőtt gyermek édesapja, boldog nagypapa volt.
Winkler László fontos részt vállalt saját településének sport- és közéletében. 26 évig volt önkormányzati képviselő. Aktív tagja volt mindegyik bizottságnak, az egészségügyi és szociális bizottság elnökeként három cikluson át tevékenykedett, ez a terület közel állt alkatához.
Közel húsz évig volt elnöke a helyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek, fontos szerepe volt abban, hogy az ÖTE a város védelmének és a hivatásosok segítésének alappillére lett.
25 éve tagja, illetve vezetője volt a Jánossomorjai Sportegyesület teke szakosztálynak. Irányítása alatt a csapat felkerült az NB II-be.
Közéleti munkáját a szociális szemlélet, a civil kezdeményezések, közösségi rendezvények önzetlen segítsége jellemezte.
Winkler László 2025-ben vehette át a Jánossomorja Díszpolgára címet Lőrincz György polgármestertől. Akkor elmondta, hálás a testületi tagoknak a közös munkáért. Hangsúlyozta, mindig otthona érdekei motiválták, szívéhez nőtt a város. A díj átvételekor feleségének külön megköszönte az évtizedes, nélkülözhetetlen támogatást.

Heti Híradónk összefoglalója a díjátadásról.