Gyerekek és szülők teremtettek igazi közösségi programot halloween estéjére Hanságligeten. Három gyermek kezdeményezését karolták fel a társak és a szülők, immár negyedik alkalommal. Fekete Andrea, az egyik szervező elmondta: “Sok munkával készülődtek, majd a vidám hangulatú gyülekezés után...
Kategória - Hírek
Elhunyt Jakabné Gruidl Teréz, a helyi Társaskör meghatározó tagja, Jánossomorja kiváló pedagógusa. Az édesanyjától örökölt becenéven mindenki által Tacsinak szólított Jakabné Gruidl Teréz a helyi közélet aktív, meghatározó alakja volt. 2007-től 2020-ig elnöke, majd elnökhelyettese is az idén...
Szerényebb adventi fények, csendesebb városi szilveszter és szezonzárás utáni fűtésstop a sporttelepen – ezeket az újabb takarékossági intézkedéseket hozta meg a képviselő-testület. A szerdai ülésen számoltak be a fontos védelmi szolgálatok képviselői is, sok jó hírrel érkezve.
Több szakaszra bontva, több év alatt, de végre befejeződött a mosonszentjánosi templom külső felújítása. A nagy munkát sokan támogatták, egyházi, önkormányzati, állami és magánszférából egyaránt. Vasárnap ünnepi szentmisén, prominens személyiségek részvételével áldották meg a külsejében megújult...
Kevés kivétellel felújított, jó állapotú belterületi úthálózatra lehet büszke Jánossomorja mára. A legutóbbi hároméves útépítési és felújítási koncepció zárásaként három utcát adott át a város csütörtökön.
Mindenszentek és halottak napja ünnepére készül Jánossomorja. A helyi temetőkertekben sokan díszítettek, takarítottak az elmúlt napokban.
Kilenc középiskola tartott pályaválasztási tájékoztatót a szülőknek, valamint a hetedikes és nyolcadikas diákoknak a központi felső tagozat aulájában csütörtökön.
Az igaz szó erejére hívta fel a figyelmet Jánossomorja városi megemlékezése, ami 1956-ban is ösztönözte a forradalmi tetteket. Az iskolákban pedig ünnepséggel és rendhagyó történelemórával igyekeztek közelebb hozni a diákokhoz a forradalom és szabadságharc történéseit.
Különleges vándorkiállítás érkezett városunkba. 100 éves határtörténet(ek) projekt keretein belül az osztrák-magyar határ menti települések egy-egy jelentős eseményét, történelmi emlékét mutatják be a Művelődési Házban kiállított tablók. A megnyitót előadás és beszélgetés is kísérte péntek délután.
Megrázó közlekedési baleset történt csütörtök este a 86-os főúton, a császárréti kanyarban. Egy Mosonszolnok felől érkező személyautó a kanyarban áttért a szemközti sávba, és ott ütközött egy szembe jövő személyautóval.

