Jól vannak a helyben diagnosztizált koronavírusos betegek. Mint elmondtuk, a vizsgált öt személyből két pozitív teszt lett, hárman pedig negatívak, utóbbiak számára a karantén is véget ért már a héten.
Lista - augusztus 2020
Közel negyven csomag gyűlt össze a Jánossomorjai Lions Club tanszergyűjtő jótékonysági akcióján, múlt pénteken.
Hagyományőrző és aktív sportoló, fogatolt és hátas – a lovassport számos ága ünnepelt ismét Jánossomorján a múlt hétvégén, a már hagyományosnak mondható Lovastalálkozón. Az eseményt, mint mindig, most is a belváros átszelő lovas felvonulás nyitotta meg.
Államalapításunk ünnepe | Megújul a Hármashalom | Koronavírusos betegek | Tanszergyűjtés | Lovastalálkozó
Több helyszínen, érzelmes, hazafias emlékezésekkel ünnepelte Jánossomorja augusztus 20-át. Régi és új tűzoltóautót szenteltek, búcsúi szentmisét tartottak és műsorral emlékeztek államalapítónkra. A város a koronavírus miatt veszélyhelyzetből sokat tanult, sok értéket erősített meg magában, mint...

