A város környezetvédelme melletti kiálláshoz is meríthetünk Szent István példájából – ezt hangsúlyozta Jánossomorja augusztus 20-i ünnepsége. A nemzeti ünnepen a pusztasomorjai búcsút is közösségben köszöntötték, és a helytörténeti füzeteket is ebből az alkalomból mutatták
Kategória - Hírek
A tervezőasztalra kerülhet a Mosonmagyaróvárt Jánossomorjával összekötő kerékpárút megépítésének ügye.
Meg nem erősített információink szerint Jánossomorjai sérültje is van a Szabadbattyánnál múlt vasárnap hajnalban történt buszbalesetnek.
A hansági és szigetközi mesevilág elemeit és a szigetközi táncelemeket ötvözték a jánossomorjai néptánctábor záró műsorában a részt vevő gyerekek és tanáraik múlt pénteken.
Hatodik alkalommal rendezték múlt hétvégén a Jánossomorjai Lovastalálkozót, amelyre ismét népes helyi és kifejezetten ezért városunkba érkezett közönség látogatott ki. A versenyzők fogathajtásban és ügyességi számban mérhették össze tudásukat, és idén sem maradhatott el a városon átvezető...
Neves előadók, számos művészeti ág és stílus vonult fel hétvégén a Pusztasomorjai Vigasságok színpadjaira. A város három helyi fesztivált is Uniós pályázati forrásból valósíthat meg nyáron és ősszel.
Két helyen is munkába álltak az útjavítók Jánossomorján.
Az árhullám okozta veszélyhelyzet miatt párhuzamosan végeznek földi és légi szúnyoggyérítést a Duna mentén, így a Szigetközben és a Mosoni-síkon is, beleértve Jánossomorja teljes területét.
Számos tábor várta a nyári szüneten lévő diákokat Jánossomorján az elmúlt hetekben. Sokak még érezték a koronavírus harmadik hullámának hatásait, kevesebben voltak a gyerekek, de a főként napközis jellegű és iskolai táborok zsúfoltak voltak.
Közös erővel alakítottak át egy parlagon heverő ligetet szabadidőparkká a Bercsényi utca lakói. Az elkészült parkot július 17-én, szombaton délután adták át, igazi piknik keretében, ahol sütögettek, de már több estén is összegyűltek, fociztak, kártyaversenyt tartottak, kisebb közösségi...

