Átadták a forgalomnak a pusztasomorjai új gyalogátkelőt, miután a múlt héten rendben lezajlott a műszaki átadás is.
Szerző: JTV
Második évébe lépett a Balassi Bálint Művelődési Ház által szervezett adventi ablaknyitogató programsorozat, melynek keretében december elsejétől szentestéig naponta egy-egy ünnepi díszbe öltözött, kivilágított ablakot csodálhatnak meg az érdeklődők.
Koronavírus | Mikulás Jánossomorján | Új gyalogátkelő | Ablaknyitogató
Az iskolákban, óvodákban és a bölcsődében is végrehajtották az első, államilag kezdeményezett koronavírus-tesztelést. A három intézmény dolgozói szinte teljes létszámban részt vettek a vizsgálaton, de az elvégzett tesztek közül csak egy pozitív eredmény akadt. A városházán is teszteltek az ügyfélfogadás folyamatossága érdekében, itt is jó eredményekkel.
Elkészültek a Szabadság tér utcái, ezzel befejeződtek az idei útépítések Jánossomorján, amire ebben az évben is magas, közel 93 millió forintos keretet tudott fordítani az önkormányzat, saját forrásból.
Csendesebb, de mégis szép ünnepi várakozás elé néz a város. A járványveszély miatt elmaradnak az adventi és ünnepi rendezvények, a városi fények és díszek azonban igyekeznek szebbé tenni a lakók karácsonyi készülődését.
Intézményi tesztelések | Jól zárt az útépítési terv | Adventi fények | Adventi jótékonyság
A városi iskoláiban és tagóvodáiban is végrehajtották az első, államilag kezdeményezett koronavírus-tesztelést. A két iskola 36 megvizsgált dolgozója közül egy pozitív esetet szűrtek ki, a szentpéteri és szentjánosi tagóvoda tesztelésnek alávetett munkatársaiból pedig egyetlen pozitív eset sem akadt fent a rostán, közölték az intézményvezetők a JTV-vel. A pusztasomorjai tagóvoda karantén miatt csak jövő héten nyit, itt jövő héttől vizsgálják majd a dolgozókat. Szerda reggel ért Jánossomorjára a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal által koordinált állami tesztelési akció. Az iskolákban...

