Szerző: JTV

Városi főhajtás

Jánossomorja Város Önkormányzata a lakosságcserék sorstragédiái előtt hajtott fejet hétfő délelőtt, a helyi templomok emléktábláinál.

Rendezvények pályázati forrásból

Három rendezvényét is pályázati forrásból tenné színvonalasabbá, és emelné Uniós szintre Jánossomorja a nyáron, bízva abban, hogy a járványhelyzet ezt lehetővé teszi. Mindezt felvidéki testvértelepülésünkkel, Nagyfödémessel közösen.

Virágosítási akció

Alig két hétig, április 28-ig jelentkezhetnek már csak a helyi lakók a „Virágosítsuk együtt Jánossomorját!” programra, amelynek keretében a város ezer tő virágot oszt szét azok között a lakók között, akik vállalják, hogy ezzel a házaik előtti közterületet, utcára néző ablakaikat díszítik.

Betörtek a plébániára

Az esti mise alatt törtek be a jánossomorjai plébániára kedden, és közel 450 ezer forintot vittek el. A rendőrségi helyszínelés jelenleg is folyik. Kótai László jánossomorjai esperes plébános a JTV-nek elmondta, a mise végén hazatérve a bejártai ajtót feltörve találta, így azonnal értesítették a rendőrséget. A tettes vagy tettesek alaposan és éláthatóan sebtiben dolgoztak, felforgatták a két irodát, fiókokat, szekrényeket forgattak ki, szórták szét a tartalmukat. Az atya elmondta, a mise előtt kapott egy pár kiflit és banánt, amit már nem volt ideje felvinni, így a folyosóra tett le...