A korábbiaktól jelentősen elmaradt a részvételi arány az idei 24 órás úszáson.
Szerző: JTV
Az elmúlt évek legjobb eredményével, a negyedik helyen zárta az őszt a JSE felnőtt labdarúgó csapata a megyei első osztályban.
Jánossomorja, 2019.11.16.
A polgármesteri hivatal nyugalmazott dolgozói találkoztak pénteken újra, hogy egy kellemes vacsorán idézhessék fel a múltat. A találkozót maguk a nyugdíjasok kezdeményezték és szervezték meg, hiszen vannak, akik kevesebbet találkozhatnak ma már egykori kollégáikkal. Az estere ellátogatott Póczáné Dr. Kovács Zsuzsanna, városunk korábbi, ma már távol élő jegyzője is. Jánossomorján számos cég fogja össze nyugdíjasait évi rendszeres programokkal, de több példa van arra is, hogy a korábbi dolgozók maguk szerveznek rendszeres találkozókat kollégáikkal, így az egykori pedagógusok és most már a...
240 fát ültet Jánossomorja, ez az eddigi legnagyobb faültetési akció a városban. Közel százzal több növényt helyeznek el most, mint a korábbi években, összesen 9 millió forintos keretösszegből. A város 9 utcájában teljes fasorokat telepítenek, 10 helyen pedig pótlások történnek. A nemrég megnyitott új lakóövezet fásítására több mint 3 milliót fordít a város. A fafajták kiválasztását alapos szakmai munka előzte meg. A munkát végző városüzemeltető fő célja, hogy egységes fasorok alakuljanak ki, amik nem veszélyeztetik a közműveket sem. A Szent István utcában a meglévő hársfasort folytatják, a...
Teljes a testület – Kisebb vitával megalakultak az önkormányzat képviselő-testületének bizottságai. Egyhangú bizalommal választották újra Bella Zsoltot Jánossomorja alpolgármesterévé. De több szolgáltató, hatóság beszámolóját is meghallgatta a testület.
Munkakezdő testület | Faültetés | 50 évesek találkozója | Konyak és valcer | Méhészeti előadás | Őszi koncert | Papírgyűjtés
Irodaszerekkel tették könnyebbé a tanulást sok jánossomorjai diáknak a Binder üzem dolgozói. Az adományt múlt csütörtökön reggel adta át a gyár dolgozóiból álló csoport az iskolavezetésnek. A különböző papírok, mappák mellett tollakat, gyurmákat, ceruzákat és számos más, az iskolában hasznos holmit tettek bele a csomagokba a dolgozók. Ezeket az iskolavezetés osztja majd ki a diákoknak. A kis átadóünnepségen Bella Zsolt igazgató és Vargáné Horváth Anita igazgatóhelyettes köszönték meg a segítséget. A Binder dolgozói maguk kezdték a gyűjtést, nem használt, vagy alig használt iskolaszerekkel...

