Október 7. és 12. között az országszerte zajló Könyvtárak összefogása a társadalomért elnevezésű rendezvénysorozat idén a tizenéveseket igyekezett különféle programokkal becsalogatni a bibliotékákba – Nekünk bejössz, ha bejössz a könyvtárba mottóval.
Bejárók
A Városi Könyvtárban az 544 beiratkozott olvasóból 193 az általános iskolás, 56-an vannak középiskolások és 20 a főiskolás, illetve egyetemista. De nemcsak a Városi Könyvtárat látogatják a diákok, hanem a Központi Iskolában is böngészhetnek. Ettől a tanévtől viszont nemcsak könyvkölcsönzésre, hanem beszélgetésre, kikapcsolódásra is van lehetőség. A másfél hónap alatt ide is már nyolcvan diák iratkozott be. A Városi Könyvtárban idén tizenkét könyvtári foglalkozást tartottak az általános iskolásoknak, ezek főleg könyvtárhasználati ismeretekről szóltak, vagy rendkívüli magyar irodalom órán vettek részt a tanulók.
Nagyoknak is lehet(ne)
Nem a gyerekeknek szólt, bár a könyvtári hét programjai között szerepelt a Merített Örökség című térségi irodalmi antológia helyi bemutatója is kedden. A 26 szigetközi, mosoni-síksági illetve hansági település 32 alkotójának verseit és prózáit felvonultató kötet tavaly októberben jelent meg, azóta minden településen bemutatkozik a kiadvány, és az alkotók egy része is. A most Jánossomorjára érkező rendezvényen is újrónafői, mosonmagyaróvári és rajkai szerzők felolvasását is meghallgatták a helyiek. Az antológiában két jánossomorjai alkotó, L. Burda Zsuzsanna versei és Medgyesi Imre egy novellája szerepel, melyekbe szintén belehallgathatott a kis közönség. A nagy érdeklődés ugyanis elmaradt, a környékről érkezett vendégek mellett kevés helyi érdeklődő jelent meg a rendezvényen. A kötetet az Újrónafőért Baráti Kör adta ki, a Mosonmagyaróvári Kistérségi Társulás támogatásával.
De a megbocsátás is porondon volt. A héten elengedték a büntetését a lejárt könyvet visszahozóknak és a könyvtár állományából kivont könyvek is gazdára találhattak. Az eladott könyvekből mintegy 5000 forint jött össze.
Könyvtárunk
A Városi Könyvtár használata ingyenes, sőt, napi fél órát az internet is szabadon használható. Ezen kívül nyomtatásra és faxküldésre illetve fogadásra is lehetősége van a látogatóknak.
A Városi Könyvtárat január 22-én nyitották meg ünnepélyesen az új épületbe költözése után. Az új környezet azóta több látogatót vonz a korábbinál, napi 40-50 olvasó is megfordul itt. Az új könyvtár előnye, hogy itt lényegesen nagyobb területen tudták elhelyezni a könyveket. Külön olvasószobát és gyerekkuckót is kialakítottak.
Programozók
Az egy hetes Országos Tini Könyvtári Napok programsorozat célja az volt, hogy ráirányítsák – elsősorban – a 12-18 évesek figyelmét arra, hogy a könyvtárak milyen lehetőségeket kínálnak az olvasásra, tanulásra, tájékozódásra, közös együttlétre. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló rendezvénysorozat országszerte 408 településen nagyjából 500 könyvtár összefogásával jött létre. A majd 3000 különféle program mindegyike ingyenes volt.
Iván-Varga Veronika