Immár heti két edzéssel, hétfőn és szombaton várja a fiatalokat a JSE kosárlabda szakosztálya. Haszonits Attila és Marton Gábor edzők néhány éven belül diákolimpián indulnának a helyi csapattal, ehhez azonban a jelenlegi létszám kevés, így további fiatalok jelentkezését várják.

Az edzések mellett mérkőzéseket is szerveznének az ifjaknak, mondta Marton Gábor edző. A heti két edzés keretében úgynevezett versenyrendszert alakítanak ki, ezzel motiválva a gyerekeket. Ez azt jelenti, hogy minden hónap utolsó edzésén választanak maguk közül például legkitartóbb és legtechnikásabb játékost. Az edzések mellett mérkőzéseket is szerveznének a gyerekeknek. Elsősorban diákolimpiára készülnek, ehhez azonban 3-4 év felkészülés szükséges. Hosszú távon a felnőtt csapat utánpótlását biztosítanák, akik továbbra is Jakab Tibor irányításával készülnek a megyei bajnokságra. Problémát jelent egyelőre a csapatnak az alacsony létszám, ezt szeretnék növelni, így továbbra is várják fiatalok jelentkezését.

A szakosztály a központi iskola udvarára kosárlabdapályát festett, lehetőséget kínálva ezzel a szabadtéri játékra. A kezdőkört nonfiguratív motívum helyettesíti. Mint Marton Gábor mondta, azért tértek el a hagyományos kezdőkör alaktól, hogy ezzel is felkeltsék a helyiek érdeklődését, és közelebb hozzák ezt a sportot a fiatalokhoz. A pálya nem csak a csapatnak szolgálhat, hanem minden kosárlabda-szerető embernek.

HE

-hirdetés- -hirdetés-