109 éve alakult meg a mai Jánossomorja első igazi civil egyesülete. Nemcsak közösséget kovácsolt és értékeket teremtett, hanem nyomokat is hagyott, amit követhetett jogutódja, a jánossomorjai Társaskör. A szervezet hétfőn koszorúzott a könyvtár oldalán függő emléktáblánál.

Az 1904 februárjában alakult a Moson-Szent-Jánosi Társaskör szervezet a Kasier-féle vendéglőben, ami a mai könyvtár mellett egykor álló kaszinóban fogadta a betérőket. A tagok célja a társasélet fejlesztése, felolvasásokkal, énekkel, zenével, táncmulatságokkal, előadásokkal. Több kisebb kihagyással negyven évig működött a szervezet sikeresen. A második világháború és a kitelepítés aztán, mint sok mást, ezt a szervezetet is elhallgattatta. A 11 éve alakul Jánossomorjai Független Közéleti Társaság, vagyis a Társaskör az ő jogutódjukként, hasonló célokkal alakult meg egy modernebb, de hasonló közösségi gondokkal küzdő Jánossomorján, és működik a város legsikeresebb egyesületeként.

Hétfő este a tagok az emléktáblánál koszorút helyeztek el, Lacknerné Fördős Klára pedig beszédet mondott a kis ünnepségen.

– „A zebrán átjőve mindig rápillantok erre az épületre, s mint egy rövid jelenet egy filmből, szinte látom a régi épületet, benne a régi, korabeli öltözékben, asztaloknál ülő embereket, ahogy beszélgetnek, vitatkoznak az akkori problémákról. (…) Már 100 éve is voltak olyan emberek, akik többet, szebbet, jobbat, valami mást szerettek volna tenni, mint amit a hétköznapi élet kínált?”

Az előadó párhuzamot vont a két kor két tagsága között.

„2002-ben egyszer csak azt vettem észre, hogy ott ülök 10 emberrel a művelődési házban. (…) Úgy látom, hogy bármely korban vagyunk is, az elkötelezett tagok szívesen tesznek azért, hogy a községben, városban élő embereket összefogják, programjaikkal színesebbé tegyék életüket. Ne csak önmagukért, hanem a közért is áldozva szabadidejükből. Azt mondja Spiró György írónk: „A kultúra nem valami fennkölt dolog, nem a messzi magasban kevesek számára rezgő délibáb, hanem a mindennapi élet szerves része.” A városunkban élő emberek megtapasztalhatták, hogy valóban így van, hisz a Társaskör, a város vezetésével összefogva egyre színvonalasabb programokat kínál. (…) Bízom abban, ha a régiek közül figyelnek most bennünket – ott a fenti Kaiser vendéglőben – elégedettek. Elégedettek velünk, az unokával…a Társaskörünkkel.”

 

 

HT