Ötven millióval több az utakra, tízzel a járdákra, elfogadott környezetvédelmi program és civil támogatások – munkás rendkívüli üléssel kezdte meg a munkát a képviselő-testület nyolc hónap után.

Nyolc hónap után először ült össze a város képviselő-testülete csütörtökön, reggel héttől, egy rendkívüli testületi ülésen. Lőrincz György polgármester ahogy lehetett, összehívta a testületet, mivel erre a járványügyi feloldó intézkedések már lehetőséget adtak – korábban ugyanis a polgármester egyszemélyi döntését írta elő a különleges jogrend. A polgármester elmondta, a legfontosabb, hogy mindenki egészségben kezdhette el újra a munkát. Hangsúlyozta, a járványhelyzet alatt nem halmozott fel nagy lemaradásokat a döntések terén az önkormányzat. Azokkal a nagyobb volumenű kérdésekkel, amik halasztást nyerhettek, megvárták a testületi üléseket, hogy minden képviselő véleményét számításba vehessék. A nem halogatható döntéseket azonban a szabályok szerint meghozta a polgármester, amiről tájékoztatta is a testületet és a nyilvánosságot is a város honlapján, illetve online bejelentkezésekkel.

A költségvetés februári zárása óta történt pénzügy változások, és a tavalyi, 118 millió forintos pénzmaradvány átvezetése tette ki az első napirendi pontot.  Az eddigi számok stabil gazdálkodást mutatnak, nem okozott nagyobb gazdasági nehézségeket a harmadik hullám, sőt, a tervezettnél magasabb bevételt, növekvő pénzmaradványt láthattak a képviselő-testületi tagok a táblázatok alján. 167 millió forinttal növekedett a bevétel a tervezetthez képest, ennyivel kellett módosítani a költségvetést, emelkedett az általános tartalék.

Ezért az önkormányzat úgy döntött, meg tudja emelni a városlakók által legfontosabbnak tartott két fontos fejlesztési program éves anyagi forrását: 50 millió forinttal emelték meg az útfelújítási program idei, 90 millió forintos keretét. Ezzel az összes, még csak tervben lévő idei útfelújítás anyagi háttere biztosítottá vált. A tervezett további útfelújítások a Frank utca utolsó szakasza, a Vásártér utca, az Alkotás utca és a Széchenyi utca.
A járdafelújítás keretét további 10 millió forinttal toldották meg, kiegészítve az idei 30-at, ami már eredetileg is az elmúlt évek legmagasabb kerete volt.

A zöld tudattal, a helyi környezetvédelemmel való modern szellemiségű foglalkozást jelenti, hogy a testület elfogadta a város új környezetvédelmi programját. Annál is inkább szükséges volt ez, mert az eddigi anyag már évtizedes, az idő által meghaladott szellemiséget tükrözött. Az új program egy, a mai szabályozásoknak való megfelelést magában foglaló, javarészt általános megállapításokat tartalmazó szakanyag, amely azonban lehetősége biztosít a helyi ötleteknek, civil akcióknak, társadalmasításnak. Ezzel párhuzamosan indult el a Zöld Jánossomorja oldal, amely ezeknek az ötleteknek, aktivistáknak a gyűjtője is lenni kíván.

Ezt a testület elfogadta, azzal a kitétellel, hogy újra felmérik és aktuálissá teszik a helyi, városi természeti értékeket, amit beépítenek majd az anyagba.

11 szervezetnek összesen 23 millió forint támogatást nyújtott a testület idén, amelyre idén is pályáznia kellett a helyi csoportoknak. A pályázat némi csúszást szenvedett a koronavírus hatásai miatt, ugyanakkor voltak olyan szervezetek, amelyek kaptak már támogatást egyéni kérelem alapján idén – ez is már a 23 milliós keret része Ők azok, akik bajnokságban vettek részt, létesítményeket működtettek, vagyis tevékenységüket nem hibernálta a pandémia. Ez a döntés előttig 9 millió 4 százezer forintra rúgott. A testület ezeket most levonta az odaítélt támogatásokból, így most összesen 13 millió 200 ezer forintot ítélet oda a testület.  A civil támogatások összesen 23 millió forintot tesznek ki 2021-ben.

A testületi ülésen elhangzott, a szervezetek pályázatait idén alaposabb górcső alá vették a bizottságok. Ettől az évtől már szigorúbb elszámolást vezetett be az illetékes Pénzügyi és Gazdasági Bizottság, hangsúlyozta Lipovits Máté képviselő. Az elszámolásnál a pályázott támogatások megjelölt célok szerinti felhasználását is ellenőrzik. “Volt olyan egyesület, ahol akadtak problémák a tavalyi elszámolások teljesítés igazolásával kapcsolatosan, sőt idén az egyik szervezet nem adta be határidőre a pályázat feltételéül szabott éves beszámolóját, ezért a testület rendelete alapján most nem adhatott részükre támogatást. Ám a cél fontossága érdekében a kért keret egy részét félretette, remélve, hogy sikerül később tárgyalóasztalhoz ülni a szükséges támogatás megadása ügyében.”

A helyi sportegyesület támogatásáról hosszasan tárgyaltak a képviselők. Itt részekre bontották a támogatást: az állami TAO pályázati támogatások elnyeréséhez rendszeresen biztosított önrész terén úgy döntöttek, az adott évben, ha sikerül támogatást szereznie az egyesületnek, akkor külön, gyorsított eljárásban tárgyal velük a testület az önrészekkel való segítésről. Az önrészekhez szükséges, 3 milliós forrást azonban előre nem tette be a szervezet támogatási keretbe a képviselőtestület. Ez a prognosztizált 3 millió forint is a 23 milliós civil támogatás része.

A támogatások odaítélésénél elhangzottak olyan vélemények is, hogy a város az adott egyesület háza táján keletkező, az adott közösség, képviselt terület egészére kiható problémák ellenére, esetleges szabálytalanságok mellett is köteles támogatni a civileket, a képviselt területet; nem feladata belelátni az adott szervezet működésébe, belső viszonyaiba, munkájába. A testületi támogatások a közösség egésze számára fontos civil területeket segítenek, ezért utalt erre a nézőpontra Kempf Ákos is, miután szót kért az általa vezetett Német Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében. Lipovits Máté bizottsági elnök és Lőrincz György polgármester hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a támogatás a köz vagyonának felhasználása, pályázati alapon, a közösség számára fontos célokat, értékeket segít. Ezért is kell elvárni a támogatottaktól a szabályozásnak való megfelelést, részletekbe menően meghatározni a támogatásra érdemes célokat, és elszámoltatni annak megfelelő teljesülését. Kiemelték, fontos az is, hogy a város, a közösség értékteremtését minél jobban szolgálja az ügy, a szervezet, annak aktuális működése. Aki pedig pályázati támogatásért folyamodik, el kell fogadnia, hogy a szabályoknak, elvárásoknak meg kell felelni, bármilyen pályázatról is legyen szó.

Molnár Gábor képviselő a civil támogatások szigorúbb kontrollja témájában hangsúlyozta, a felelősség fontos, de minden szervezetet következetesen, egyforma alapossággal kell górcső alá venni, így a támogatás ellenőrzése nem téveszthető össze a belső ügyekbe való beavatkozással.

Lőrincz György polgármester azt is hangsúlyozta, a civil szervezetek a város mozgatórugói, kiemelten fontos a civil szervezetek pályázati támogatása. „Ez látszik abban is, hogy Jánossomorja lakosságarányosan a térségben kiemelkedően magas keretet biztosít e célra évek óta. Ugyanakkor most is hangsúlyoznunk kell: nem kizárólagos forrásról van szó. A szervezetek pályázhatnak más forrásokra is, és megfelelő tagdíjakkal éreztethetik saját elkötelezettségüket, akaratukat. Ez továbbra is szempontunk volt, és ajánljuk is ezt a magatartást a szervezeteknek a jövőben.”

Megítélt civil pályázati támogatások 2021-ben

Balassi Bálint Nyugdíjas Egyesület: 700 000 Ft
Jánossomorja Művészetoktatásáért Alapítvány: 627 000 Ft
Postagalambsport Civil Társaság: 100 000 Ft
Jánossomorja Baseball Egyesület: 1 200 000 Ft (2021.06-ig megkapott támogatás: 2 100 000 Ft)
Sakkbarátok Egyesülete: 411 000 Ft
Jánossomorja Független Közéleti Társaság: 850 000 Ft
MOSON-SZÉL Kulturális és Szabadidő Egyesület: 510 000 Ft
Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Jánossomorja: 1 159 000 Ft (2021.06-ig megkapott támogatás: 800 000 Ft)
Jánossomorja Sportegyesület: 6 343 000 Ft (2021.06-ig megkapott támogatás: 5 500 000 Ft)
Örökség Kulturális Egyesület: 800 000 Ft
Jánossomorja Fúvós Egyesület: 0 Ft (tartalékba helyezett, további tárgyalásoktól függő támogatás: 400 000 Ft)
Menedék Állatvédő Alapítvány városi ivartalanítási akciója: 500 000 Ft

Kulturális terület – 3 187 000 Ft
Szociális terület – 4 159 000 Ft (2021.06-ig megkapott támogatás: 1 800 000 Ft)
Sport terület – 15 654 000 Ft (2021.06-ig megkapott támogatás: 7 600 000 Ft)

 

 

 

 

 

 

 

 

-hirdetés- -hirdetés-